Index Vakbarát Hírportál

Úgy tűnik, Kassai mégsem rasszista

2019. január 16., szerda 15:11

Szerdán Kassai Viktor javára döntött a bíróság a játékvezető, és a korábban a DVTK-nál játszó Lipták Zoltán perében, melyben a játékos azzal vádolta Kassai Viktort, hogy egy Vasas elleni meccs közben azt mondta csapattársának, a kameruni Patrick Mevoungounak, hogy "shut up negro" – írja a Blikk.

A meccsen Kassai a 74. percben kiállította Liptákot , aki ezt nehezen viselte, dührohamot kapott, és majdnem meg is verte a játékvezetőt. Később aztán kiderült, hogy nem csak a kiállítás ténye miatt volt ideges, hanem azért is, mert állítása szerint az első félidőben Mevoungouval rasszista módon beszélt a játékvezető.

A bíró ugyanakkor tagadta a dolgot, és pert indított az ügyben, a meghallgatások során viszont maga Mevoungou is azt erősítette meg, hogy az ominózus mondat elhangzott.

Ez ugyanakkor a jelek szerint nem volt elég meggyőző bizonyíték, mert a pert Kassai nyerte meg, így a jelenleg a Gyirmótnál játszó Liptáknak 400 ezer forint sérelmi díjat kell fizetnie a játékvezetőnek, valamint a perköltséget és az illetéki díjat is állnia kell. Az ítélet első fokon született, így Lipták még fellebbezhet az ügyben.

Rovatok