A kilencedik helyről várta a Bundesliga tavaszi szakaszát Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. Nem fejezték be jól decemberben az őszi idényt, mert idegenben kétszer kikaptak (Stuttgartban és leverkusenben), hazai pályán pedig nem tudták legyőzni az Augsburgot (2-2).
A Hertha 1200. meccsére készült Nürnbergben, amelyik az utolsó helyen áll a ligában, de a magyar edző nem számított könnyű meccsre, öt védőt rakott fel, amitől a védelem stabilitását remélte.
Visszatért a szerb Marko Grujic a középpálya közepére, akit még ősszel a csapat legfontosabb láncszemének nevezett, és amikor kiesett a Liverpooltól kölcsönkapott védekező felfogású játékos, nagyon nehézkessé vált a játékuk.
Jól kezdte a meccset a Hertha, mert már a 15. percben vezetett, miután a kezdőkörből Ibisevic kapott jó labdát - öt védő állt körülötte, de zavartalanul vehette át a labdát -, Selkével kényszerítőzött, és 16 méterről, mielőtt a védők közbeléphettek volba, a kapu bal oldalába lőtt, a kapus nem háríthatott.
A Nürnberg kicsivel aktívabb volt a folyatatásban, de a 41. percben némileg váratlanul egyenlítettek. Egy szöglet után nem tudtak felszabadítani a berlini védők, visszalőttek a bal oldalról keresztbe, a védők pedig nem figyeltek Behrensre, aki egyenlített három méterről.
A második félidőben a szlovák Ondrej Duda eldöntötte a meccset. Ibisevic sarokkal készítette le neki a labdát, és a kapu bal oldalába lőtt az ötvenedik percben.
Majd 20 perc múlva a tizenhatoson álló Ibisevic elengedte neki a labdát, nem biztos, hogy így akarta, de a Hertha tízese kihasználta a ziccert, és ismét a kapu bal oldalát választotta, a holland Mathenia ezúttal sem tudott beavatakozni.
A Hertha irányítását 2015 februárban vette át.
Bundesliga, 18. forduló:
szombaton játszották:
pénteken játszották: