Index Vakbarát Hírportál

Teljes testsúlyával lépett fekvő ellenfele arcába Zlatan egykori merénylője

2019. február 3., vasárnap 08:56

Könnyebb lenne roppant balszerencsés véletlenre gondolni Nelson Oliveira sérülése kapcsán, ha a Reading játékosát nem az a Tyrone Mings intézte volna el, akit 2017 szeptemberében öt meccsre tiltottak el utólag, mert a videófelvételek alapján úgy látták, szándékosan taposott Zlatan Ibrahimovic fejére a Manchester United-Bournemouth mérkőzésen.

Persze az sem segít Mings helyzetén, hogy ezúttal is szinte kísértetiesen hasonló, bűncselekménnyel felérő szabálytalanságot követett el, mint jó két éve: rátaposott fekvő ellenfele fejére. A különbség csak annyi, hogy ezúttal még sokkal durvábban, pedig nehezen gondoltuk volna, hogy ez lehetséges.

Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban Birminghambe igazoló hátvéd első meccsét játszotta az Aston Villában a Reading elleni 0-0-s eredménnyel záruló idegenbeli találkozón. A meccs a lefújás pillanatában veszett volna örökre a feledés homályába, ha nem történik meg rajta az alábbi jelenet.

Az esetről ennél jobb minőségű videó nem lelhető fel a neten, de ez talán nem is akkora baj. A homályos pixelek ellenére is összerándul az ember, amikor Mings belegyalogol áldozata arcába, és mindezt teszi anélkül, hogy látható kísérletet tenne Oliveira átugrására vagy legalább arra, hogy ne teljes testsúlyával nehezedjen a fejére.

Kikockázva mintha az is látszana, hogy előtte egy pillanatra lenézett, de ezt nem lehet biztosan kijelenteni. Azt viszont annál inkább, hogy isteni csoda volt ezt megúszni maradandó sérülések nélkül, leszámítva pár sebhelyet.

Az eset után Oliveira megosztott magáról egy képet, amin úgy néz ki, mintha egy éhes velociraptor szájából rángatták volna ki a fejét vagy átment volna az arcán egy kombájn. 

Tényleg csak az nézze meg, aki elmúlt 18, nem ájul el a vértől és nem lesznek rémálmai, ha nyílt sebeket lát.

Rovatok