Index Vakbarát Hírportál

Történelmi mesterhármassal nyert a Leganés

2019. február 10., vasárnap 14:57

Nem kis meglepetésre simán, 3-0–ra verte vasárnap a spanyol bajnokság 23. fordulójában a Leganés a Real Betist, ráadásul nem is akárhogyan: Juszef En Nesziri lőtt mesterhármast, amivel ő lett a csapat első játékosa, aki triplázni tudott a spanyol élvonalban.

A meccsen szinte végig a Betis dominált, de helyzeteket egyszerűen képtelenek voltak kidolgozni, a Leganés pedig ezúttal szinte minden hibájukat góllal torolta meg. Az első gólra a 22. percig kellett várni, En Nesziri egy szöglet után került helyzetbe.

A lövése elé ugyan belépett Barragán, de a labda átcsúszott a lábai között, így pedig védhetetlenül pattant be a bal felsőbe.

Szűk negyed órával később megint En Nesziri volt eredményes, ezúttal egy labdaszerzés után kapott tökéletes labdát elöl, a második félidőben pedig egy kísértetiesen hasonló akcióból szerezte meg a harmadik gólját is a marokkói.

A Leganés ezzel nagyon fontos győzelmet húzott be, a még csak 21 éves En Nesziri pedig ünnepelhet, hiszen amellett, hogy a legutóbbi három meccs alatt hatszor talált be a kapuba,

ő lett az első Leganés játékos, aki mesterhármast ért el a spanyol élvonalban.

eredmények

Rovatok