Index Vakbarát Hírportál

A Roma a Totti-utódot ünnepli

2019. február 13., szerda 10:00

Nem lehet igazán elégedett a Roma a Porto elleni első nyolcaddöntőjük után, az idegenbeli BL-visszavágóra ugyanis csak egy vékony 2-1-es előnnyel mennek. A csapat szurkolótábora mégis boldog, mert egyre inkább úgy néz ki, feltűnt az a tehetség, aki Franceco Totti tavaly előtti visszavonulásával eltűnt a csapatból: Nicoló Zaniolo.

A srác csak július másodikán lesz 20 éves, de már fix kezdő, és kedden berúgta első Bajnokok Ligája-gólját is, sőt rögtön kettőt. Előbb a tizenhatoson belülről lőtt a jobb alsóba, a második egyszerű volt, Dzeko kapufáról kipattanó labdáját helyezte az üres kapuba. Jobbal, majd ballal talált be.

Ez volt Zaniolo hatodik BL-mérkőzése, de ezeken mindössze 265 percet játszott, vagyis hárommeccsnyit sem. Ehhez képest a két találat statisztikailag is több mint remek.

Zaniolo duplája a Portónak

A szezonban egyébként már 22-edszer lépett pályára, a Serie A-ban 14, az Olasz Kupában két meccse van. A bajnokságban is van már három találata.

Zaniolo Tottihoz hasonlóan támadó középpályás, ám talán kissé kevésbé támadó, amiben szerepe lehet kivételes fizikumának is: 190 centi magas, 10 centivel több Tottinál. Ha még jobban megerősödik, igazi izomtorony lesz, már most 85 kiló. A technikai tudása pedig máris kiváló.

Amiben nagyon különbözik Tottitól: nem Roma-nevelés, hanem egy zseniálisan nagy fogás. Múlt nyáron az Intertől sikerült megszerezni, amikor Radja Nainggolant eladták a milanóiaknak, azok a deal részeként Zaniolót is adták cserébe.

Hamarosan számítani fog: Zaniolo az Interben tétmeccsen egy percet sem játszott, csupán egyszer ültették le a kispadra, de akkor sem cserélték be. Hivatalos meccse csak Roma-mezben van.

Rovatok