Index Vakbarát Hírportál

Neymar hazament gyógyulni

2019. február 21., csütörtök 09:38

A következő másfél hétben Brazíliában folytatódik Neymar, a Paris Saint-Germain sztárfutballistájának gyógykezelése.

A francia bajnoki címvédő klub közleményben jelentette be, hogy a csatár 10 napra hazájába utazik, ahol a PSG orvosi stábjának felügyelete mellett gyógyítják majd a jobb lábfejét, melyben az ötödik lábközépcsont sérült.

A 27 éves játékosnak január 23-án korábbi sérülése újult ki, mely miatt hosszú időt hagyott ki tavaly tavasszal, a világbajnoki szereplése is veszélybe került. A mostani probléma miatt legalább tíz hétig nem játszhat: nem csak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős meccseit kell kihagynia a Manchester United ellen, de vélhetően a negyeddöntőben sem léphet majd pályára. (MTI)

Rovatok