Index Vakbarát Hírportál

Lemondta a válogatottságot a csoportellenfél szlovákok csapatkapitánya

2019. február 23., szombat 14:47

Martin Skrtel, a magyarokkal egy Eb-selejtezőcsoportban levő szlovák válogatott csapatkapitánya közösségi oldalán jelentette be, hogy nem szerepel többé a nemzeti csapatban. A bejelentés azért okozott komoly meglepetést, mert a 34 éves, jelenleg Törökországban, a Fenerbahcéban játszó hátvéd korábban még úgy nyilatkozott, hogy a 2020-es Eb-selejtezők végéig még mindenképpen folytatja.

A Liverpoolt korábban 8 szezonon át, a válogatottat pedig 15 éven keresztül szolgáló középhátvéd így indokolta meg döntését pénteki Instagram-bejegyzésében a szurkolóknak: 

Nem volt könnyű döntés, de átgondoltam a helyzetet. Úgy látom, most jött el a megfelelő pillanat. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló selejtező-sorozatot már nem tudnám végigcsinálni, ezért úgy tisztességes, ha két-három meccs lejátszása helyett inkább ezt a döntést hozom. 

CSkrtel mellett további két tapasztalt játékos, a Marseille 33 éves védője, Tomas Hubocan és szintén 33 éves támadó, a Cipruson légióskodó Adam Nemec is bejelentette pénteken, hogy visszavonul a válogatottól.

Miattuk persze közel sem aggódnak annyira, mint Srtel miatt, aki a Nemzetek Ligájában még csapatkapitánya volt a válogatottnak, igaz a csapat nem szerepelt valami jól a sorozatban. A Nemzeti Sport szerint ennek ellenére a szlovák szövetségi kapitány, Pavel Hapal mellett a  szövetség elnökét, Ján Kovácik is megdöbbent a védő bejelentése miatt.

Skrtel a szövetség honlapján közzétett, és a sajtóhoz is eljuttatott nyílt levelében azt is megírta, hogy már 2018 októberében, a csehek elleni hazai vereséget követően is felmerült, hogy lemondja a válogatottban való szereplést, de akkor végül a folytatás mellett döntött. Elhatározása azonban csak három meccsig tartott, átgondolva mindent, végül mégis inkább a visszavonulás mellett döntött, bár élete legnagyobb élménye volt csapatkapitányként kifutnia a pályára a nemzeti csapattal, és együtt énekelni társaival és a közönséggel a himnuszt.

Skrtel 102 válogatott meccs után fejezte be, ezzel ő a harmadik legtöbbszörös szlovák válogatott labdarúgó.

Skrtel kiesésével kérdésessé vált, hogy a Magyarország elleni, március 21-i, idegenbeli Eb-selejtezőn ki lesz majd az Interben szereplő Milan Skriniar társa a szlovák védelem tengelyében. Utóbbi játékos személye ugyanakkor mutatja, az utánpótlás miatt nem kell aggódniuk a szlovákoknak. A már ma is világklasszis szinten játszó, a Barcelona és a Manchester United által is csábított 24 éves Skriniart az egyik legjobb fiatal védőnek tartják a nemzetközi labdarúgásban.

(via NSO)

(Nyitókép: TF-Images/Getty Images)

Rovatok