Index Vakbarát Hírportál

Alisson megszolgálta az árát az MU ellen

2019. február 24., vasárnap 17:24

Nem bírt egymással a Liverpool és a Manchester United a Premier League 27. fordulójának rangadóján. A hazai pályán játszó MU volt a jobb, de Alisson bravúrjainak köszönhetően pontot szerzett a Liverpool. 

A Liverpoolnak életbevágó volt a mérkőzés, a Manchester City ugyanis beérte Jürgen Klopp csapatát a tabella élén. Ennek ellenére a liverpooliak meglehetősen enerváltan játszottak, a Manchester United sokkal lendületesebb és veszélyesebb volt.

Az első félidő a sérülésekről szólt. A Liverpool elveszítette Firminót, a helyére Sturridge állt be, míg az MU-nak mind a három cseréjét el kellett használnia, ráadásul elképesztő körülmények között. Már a 21. percben változtatni kellett, miután Herrera megsérült – helyére Pereira érkezett –, majd négy perccel később Mata is cserét kért. A spanyolt Lingard váltotta, aki mindössze 18 percig bírta és a 43. percben át kellett adnia a helyét Alexis Sancheznek.

Lingard egyébként így is hős lehetett volna, de a Liverpool 70 millió eurós kapusa, Alisson egy zseniális védéssel megmentette a csapatát a góltól.

A Liverpool legjobbja egyértelműen a kapus volt, aki a fentin kívül még három lövést fogott meg. Szalahék rettenetesen játszottak, 90 perc alatt csak egyszer sikerült megdolgoztatniuk de Geát.

A mérkőzés 0-0-val ért véget, így az Arsenal győzelme miatt a Manchester United visszacsúszott az ötödik helyre, a Liverpool pedig visszavette a vezetést a bajnokságban.

öf

Rovatok