Index Vakbarát Hírportál

Négy nap alatt másodszor verte Madridban a Barca a Realt

2019. március 2., szombat 22:57

A Barcelona 1-0-ra legyőzte a Real Madridot a La Liga 26. fordulójában. A katalán csapat ezzel sorozatban harmadszor tudott nyerni a Bernabeuban úgy, hogy még gólt sem kapott. A két csapat között most már 12 pont a különbség a tabellán

Az első félidőt a Real Madrid kezdte jobban, aztán a Barcelona is erőre talált, de nagyon sok idő eltelt, amikor az első, kaput eltaláló lövést fel lehetett jegyezni. Az elején a Barca nem nagyon akart, a Real Madrid meg nem nagyon tudott támadásokat felépíteni, így aztán az első húsz percben sok minden nem is történt semmi.

A Barcelona lett aktívabb, a kapu előtt is. Előbb Lionel Messi emelt mellé, majd jött Ivan Rakitic és a 26. percben ő már pontosan emelte. Vezetett a Barcelona.

A bekapott gól után ment előre a Real. Ereje volt, de ötlete nem sok. Aztán a második félidő elején is nagyon komoly támadásokba kezdett, de valahogy nem túljutni a vendég védőkön. Piqué kiválóan irányította a védelmet.

Aztán teltek a percek és Barcelona egyre feljebb tolta a védelmi vonalát. A vendégek ekkor már a gyors ellentámadás erejében bíztak, míg a hazaiak hiába birtokolták többet a labdát, a tizenhatos előtt elfogyott az ötlet, igazából helyzete sem nagyon volt a hazai csapatnak.

A Barca pedig okos taktikával húzta ki a második félidőt. Amikor lehetősége volt, az ellenfél térfelén tartotta a labdát, de kapura ők sem nagyon lőttek.

Nem ez volt minden idők legjobb El Clásicója. A Real jobban futballozott, többet is támadott, de semmire nem ment, mert nem volt meg az a plusz, ami a kapu előtt a gólhoz kell. Voltak helyzetek mind a két oldalon, a Barca ebből egyet ki tudott használni.

Néhány érdekes statisztika a végére:

Real-Barca

Rovatok