Index Vakbarát Hírportál

A Manchester United az utolsó pillanatban húzta be

2019. március 2., szombat 18:14

Nagyon nehezen nyert a Manchester United a Premier League 29. fordulójában, a Southampton ellen. A vendégek a 26. percben szereztek vezetést, de a fordítás csak a második félidőben jött.

Az 53. percben Andreas Pereira, majd hat perccel később Romelu Lukaku talált be. A United végig fölényben volt, de a Southamtpn ügyesen kontrázott és egy ilyen végén, a 75. percben Ward-Prowse kiegyenlített.

Ole-Gunnar Solksjaer edző megint jól nyúlt bele a meccsbe. A 82. percben pályára küldte Fredet, aki hat perccel később gólpasszt adott Lukakunak, aki eldöntötte a meccset. Egy pazar lövéssel ráadásul.

A különbség még nagyobb is lehetett volna, de a 94. percben Pogba 11-est rontott, még a végén egy sárgát is kapott, de így is meg lett a három pont.

Nagyon fontos siker volt, hiszen a pontot vesztő Tottenham mögött már csak három pont a hátrányuk a negyedik helyen.

A városi rivális, a Manchestre City is hatalmas fölényben volt Bournemouth-ban, de csak 1-0-ra tudott nyerni. A hazai a csapat azt a negatív bravúrt követte el, hogy a 90 perc alatt egyetlen egyszer sem rúgott kapura.

MU

MC

Premier League, 29. forduló

korábban:

később:

vasárnap:

Rovatok