Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo mesterhármassal ejtette ki az Atléticót, a ManCity gálameccset nyert

2019. március 12., kedd 23:22

A Juventus 0-2-ről megfordította a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párharcát, Torinóban 3-0-ra verte az Atlético Madridot Cristiano Ronaldo mesterhármasával. A Manchester City 3-2-ről indult a Schalke ellen, amit végül 7-0-s győzelemmel, 10-2-es összesítéssel ejtett ki.

A Juventusnak 0-2-ről kellett kiharcolnia a továbbjutást a negyeddöntőbe, ami lehetetlennek nem tűnt, de a védekezésben is elég erős Atlético Madrid ellen egyáltalán nem volt könnyű feladat. A Juventus nem sokat taktikázhatott, már az első pillanattól kezdve lerohanta az Atléticót. 

Hatékonynak is tűnt Cristiano Ronaldóék offenzívája, mert már a negyedik percben a kapuba talált a Juve. Ronaldo rúgta el a kivetődő Oblak kapus kezéből a labdát, majd Chiellini passzolt kapuba közelről. A játékvezető azonban egyből jelezte, hogy videózás lesz. A gólt nem is adták meg kapustámadás miatt. (A meccs közvetítését itt olvashatja el!)

Az eset nem törte meg igazán a Juve lendületét, folyamatosan nyomás alatt tartotta az Atléticót, ami igazi kontrajátékot sem tudott felmutatni ekkor. 

A 20. perctől egyre több helyzetük volt az olaszoknak, Bernardeschi szabadrúgásból, majd Chiellini is veszélyeztetett. A 27. percben aztán már szabályos gólt is ünnepelhettek. Bernardeschi keresztlabdájára érkezett jól Ronaldo, aki közelről a kapuba fejelt. 

A gól után is dominált a Juve, Bernardeschi ollózással is próbálkozott, majd a félidő végén Chiellini fejesét kellett Oblaknak kitornásznia.

A Juventus a második félidő elején is letámadta az Atléticót, Mandžukić két perc után már helyzetbe is került. Újabb két perc múlva már megvolt a második Juve-gól. Ronaldo fejelt közelről, és bár elsőre úgy tűnt, hogy Oblak bravúrral kiütötte a fejest, a gólvonal-technológia egyből jelzett, majd a lassítások is igazolták, bent volt a labda. Az olaszok ezzel a góllal a hosszabbítást már elérhették.

Massimiliano Allegri csapata nem akart erre játszani, tovább hajtották Ronaldóék az Atléticót, aminek a gól után változtatni kellett volna a taktikáján. Látványosan ez nem sikerült a spanyol csapatnak, mintha csak a hosszabbításra vártak volna, alig jutottak el az ellenfél 16-osáig. 

A 82. percben a Mandžukić helyére beállt Kean dönthette volna el a továbbjutást. A Juve-csatár megúszott egy kontrával, a védők sem érték utol, de így is hibázott ziccerhelyzetben, a kifutó kapus és a kapufa mellett is elgurított.

Három perc múlva még nagyobb lehetőséghez jutott az olasz klub. A 16-osnál Correa akasztotta össze Bernardeschi lábát, ezért pedig Kuijpers játékvezető 11-est ítélt. Ronaldo állt oda a büntetőhöz, Oblak nem érezte az irányt, így simán ment a labda a kapu jobb alsó sarkába. 

Az Atléticónak még nagyjából nyolc perce maradt arra, hogy szerezzen egy gólt, de nem sikerült ritmust váltania, nem volt igazi helyzete. Ahogy a meccs egészén, az utolsó percekben is alárendelt szerepben maradt. 

Jegyzőkönyv:

A Manchester City a nyolcaddöntő első meccsén 3-2-re verte a Schalkét, de Pep Guardiola nem volt ezzel elégedett, túl soknak ítélte a két bekapott gólt. Emiatt csak nagyjából fél óráig kellett aggódnia, mert a City az első félidő végén felőrölte az ellenfelét.

A 35. percben Sergio Agüero egy tizenegyesből talált be, majd három perccel később már duplázott. A félidő végén már 3-0-volt, Sané is lőtt egy gólt.

A második félidőben nagyjából 15 perc szünetet kapott a Schalke, aztán megint felpörgött a City. A hétvégén mesterhármast szerző Sterlingé volt a negyedik gól. Majd jött Bernardo Silva, és már 5-0-ra vezetett az angol klub. A Schalke teljesen szétesett, képtelen volt az ellenállásra. A 78. percben így a csereként beálló Foden is gólt rúghatott, majd Gabriel Jesus gólja zárta le a meccset. 

Jegyzőkönyv:

Rovatok