Index Vakbarát Hírportál

Így dől le Király Gábor nimbusza

2019. március 17., vasárnap 10:41

Király Gábor 2016. augusztus 2-án jelentette be, hogy többet nem szerepel a magyar válogatottban. Így is 108 meccsével a legtöbbet pályára lépő válogatott játékos lett, és Bozsik József mellett az egyetlen, akinek több, mint 100 szereplése van.

Védett a Herthában, bajnoki-harmadik lett, szerepelt Angliában is. Rengeteg dicsőséget szerzett, kapusiskolát is működtet Szombathelyen. Lassan 43 évesen is próbál napról-napra profi teljesítményt nyújtani annak ellenére is, hogy a kiesés ellen küzdő Haladás-drukkerek is kikezdték már. Az utóbbi időben egyre több olyan cselekedetet láttunk tőle, amely nem éppen azt bizonyítja, hogy mentálisan készen áll a legmagasabb szintre.

Az első fordulóban, a Ferencváros ellen Böde Dánielnek adott egy remek gólpasszt, még a lábát sem tudta elhúzni a Fradi-csatárnak.

Tavaly augusztusban, a Puskás elleni bajnokin hozott össze egy 11-est, mert a tizenhatoson belül cselezni próbált, de elmérte a lehetőségeit.

Február 26-án, a Mezőkövesd elleni bajnokin keveredett kínos konfliktusba az ellenfél játékosával Stefan Draziccsal, akinek a nadrágját is megpróbálta lehúzni, majd látványosan esett egy nagyot.

Egy héttel ezelőtt bravúrosan fordított a Haladás az Újpest otthonában, de a hazaiak 2-0-s előnyéhez kellett egy Király-baki is. Átcsúszott a kezei alatt a labda.

A héten a Ferencváros otthonában szerepelt le. Lehet, hogy végleg. A Fradi vezető gólja után olyan hisztit csapott ki, hogy 10 másodperc alatt az öltözőbe küldte saját magát.

Most biztosan pihenni fog Király Gábor, hiszen a kiállítás miatt eltiltás jár, mivel a bírót sértegette, akár többmeccses is. Kérdés, hogy utána lesz-e még visszaút, főleg, ha addigra az is eldől, hogy Haladás 2008 után ismét kiesik az NB I.-ből. Király és edzője, Horváth Ferenc is tagadta egyébként a meccs után, hogy szidalmazta volna a kapus a bírót, csak annyit mondott neki, hogy les volt a gól előtt.

Rovatok