Index Vakbarát Hírportál

Tényleg kockás lesz a Barca-mez, de egy váltótrikó kárpótolhat

2019. március 22., péntek 14:45

Állítólag forronganak a Barcelona-drukkerek, mert a héten képek szivárogtak ki a csapat következő szezonbeli hazai mezéről, ami az előzetes pletykáknak megfelelően

kockás lesz.

Igen, olyan horvátkockás-féle, csak fehér helyett a Barcánál kék kockák kerülnek a pirosak (gránátvörösek) mellé.

Van, aki azon viccel, hogy a klub horvát légiósának, a kiválóan futballozó Ivan Rakiticnek akartak hízelegni, de inkább az állhat a dolog mögött, hogy a legutóbbi tradícióellenes trikó is nagyon bejött.

Négy éve, a 2015-16-os szezonra mutatta be a Barcelona a keresztcsíkos mezt, amire ugyanígy húzták a szájukat a szurkolók, aztán mégis siker lett a vége.

Tény, hogy a kockák minden eddiginél jobban szakítanak a hagyományokkal, pláne, hogy az egyesület az ősszel lesz 120 éves. Talán emiatt is akart valami különlegeset az elnökség.

Az évfordulóra a katalán Sport.es szerint a Barca egy negyedik számú mezt is bemutat - három szokott lenni -, amiben a különleges meccseken fognak játszani, például a Real Madrid elleni Clasicókon.

Ebbe nehéz belekötni, első blikkre is jól néz ki, méghozzá a katalán nemzeti színekben: sárga alapon néhány piros, átlós csík díszíti.

Sem a kockás, sem a sárga mez nem hivatalos még, az idény végén, illetve nyáron mutathatják be őket.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok