Index Vakbarát Hírportál

Sterilek voltunk: dühös és panaszkodik a horvát futballkapitány

2019. március 26., kedd 13:46

Fel akarja rázni csapatát, ezért komoly változtatásokat ígért Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát futballválogatott szövetségi kapitánya.

"Ez így nem mehet tovább!" - jelentette ki a Sportske Novostiban. A tréner szerint a válogatott jelenleg nem igazi csapat, de azzá kell válnia, ha eredményt akar elérni.

A horvátok az Azerbajdzsán elleni szűk, 2-1-es hazai győzelemmel kezdték az Európa-bajnoki selejtezőt, majd vasárnap ugyanennyire kikaptak a magyaroktól Budapesten.

Az első mérkőzést "szenvedésnek" minősítette Dalic, a másodikon pedig játékosai

"sterilek" voltak, "sprintek és ötlet nélkül" futballoztak, ezért megérdemelten veszítettek.

Kitért rá, hogy az oroszországi világbajnokság óta már nem számíthat három alapemberére, a kapus Danijel Subasicra, a védő Vedran Corlukára és a támadó Mario Mandzukicra. Szerinte a tavaly nyár óta eltelt időszakban a válogatottnak nem volt igazán jó mérkőzése, a védelem jelentősen meggyengült, kapusposztra nincs megfelelő ember.

"Ezt a helyzetet nekem kell megoldanom, az én felelősségem. Ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra, reagálnom kell a kialakult helyzetre" - mondta.

Konkrét változtatásokat egyelőre nem jelentett be, de jelezte: igyekszik felrázni a csapatot, melybe fiatal, agresszívabb, energikusabb játékosok beépítését tervezi.

Az Eb-selejtező E csoportjában a szlovák, a walesi, a horvát és a magyar válogatott is három ponttal áll, megelőzve a pont nélküli Azerbajdzsánt. Az első két hely ér Eb-részvételt. (MTI/Index)

Rovatok