Index Vakbarát Hírportál

Kiakadtak az angolok a huhogáson Montenegróban

2019. március 26., kedd 14:15

Anglia nagyon simán, 5-1 győzte le Montenegrót a hétfői Európa-bajnoki selejtezőn, de a montenegrói szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt nem felhőtlen a csapat öröme.

Ez elfogadhatatlan! A történteket jelentjük majd az európai szövetségnek

– mondta Gareth Southgate, az angol futballválogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés után. 

Southgate állítása szerint határozottan hallotta a huhogást a hazai szurkolóktól, amikor Danny Rose a lefújás előtti pillanatokban sárga lapot kapott. Az angol kommentátorok szerint továbbá a csapat ötödik gólját szerző Raheem Sterling, illetve a válogatottban kezdőként először pályára lépő Callum Hudson-Odoi sem úszta meg a rasszista bekiabálásokat.

Az UEFA időközben bejelentette, hogy fegyelmi eljárást indít az ügyben, amelyet május 16-án tárgyal. A házigazdának a rasszista vádak mellett azért is felelnie kell, mert a szurkolók pirotechnikai eszközöket használtak, különböző tárgyakat dobáltak a pályára, valamint eltorlaszolták a lépcsőket.

Az angolok a nyitókörben a cseheket verték 5-0-ra, majd hétfőn Montenegrót ütötték ki, így +9-es gólkülönbséggel magabiztosan vezetik az A csoportot. (MTI)

Rovatok