Index Vakbarát Hírportál

Fejjel ugrott neki Dibusz az ellenfelének a kupában

2019. április 3., szerda 19:09 | aznap frissítve

Nehéz helyzetben várhatta a Fradi a Vidi elleni visszavágót a Magyar Kupában, márciusban ugyanis hazai pályán szenvedtek 2-1–es vereséget, de már a meccs elején tovább romlottak az esélyeik, Dibusz Dénes ugyanis már a hetedik percben kiállíttatta magát, miután a tizenhatoson kívül lefejelte Scsepovicsot.

A válogatott kapus egy beadás után került szembe a szerb csatárral, aki Dvalit lehagyva próbálta elérni a labdát. Sikerült is elfejelnie, de a rossz ütemben érkező Dibusz rögtön ezután őt fejelte arcon, amiért Kassai rögtön le is küldte a pályáról.

Az első félidőben a kiállítás ellenére nem esett gól a meccsen, ami egyértelműen a Vidinek kedvezett, és az is mellettük szólt, hogy a Fradi ebben az idényben még egyszer sem tudta legyőzni őket. 

A második félidőben aztán megtört a jég, Boban Nikolov egy szép szóló végén talált be az 56. percben, aztán a 83. percben Milanov végleg eldöntötte a találkozót.

Az ezzel párhuzamosan kezdődő Honvéd - Budaörs meccsen a 2-1–es odavágó után ezúttal 4-2re nyert a Honvéd, így simán jutottak be az elődöntőbe, a másodosztályú Soroksár tizenegyesekkel verte a Felcsútot, a Debrecen pedig már kedden továbbjutott. Az elődöntők párosítása is megvan már, a Honvéd a Soroksárral játszik majd, a Vidi pedig a Debrecennel.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

Rovatok