Index Vakbarát Hírportál

A Vasas volt edzőjét dicsérik Németországban

2019. április 9., kedd 08:30

A német másodosztályú bajnokság hétfő esti meccsén meglepetésre a Magdeburg 2-1-re legyőzte a feljutás egyik nagy esélyesét, a második helyen álló Hamburgot.

Az újonccsapat a 94. percben talált be, ezzel még inkább mélyítette a tavaly még az első osztályban hamburgiak válságát. Sorrendben harmadik meccsükön nem tudtak nyerni, és a bajnoki hajrában minden győzelemnek dupla jelentősége van.  

A Bild arról írMichael Oenning bosszút áll, amiért valaha csak kevés időt tölthetett el a Hamburgnál. 2011-ben volt ő az edző, de kevés időt kapott a bizonyításra.

Oenning neve a Vasasból ismerős, volt egy szezon, amikor fiatal játékosokra támaszkodva a harmadik helyre hozta be az angyalföldi klubot, ezzel elérte az Európa Liga-szereplést is.

Most azért dicsérik, mert egy nem túl veretes állománnyal versenyben van a bentmaradásért, pillanatnyilag az osztályozót jelentő 16. helyen állnak. Az eggyel mögöttük lévő Duisburg előtt már öt pont az előnyük.

Oenning szezon közben vette át a csapatot. A Magdeburg idegenben veszélyesebb csapat, mert az öt győzelméből négyet nem saját pályáján szerzett meg.

A korábban a Fradiban is megforduló, az első osztály utolsó csapatához szegődő Thomas Dollnak kevesebb a sikerélménye a Hannovernél.

Rovatok