Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlaiék edzője lesz a Gladbach edzője

2019. április 10., szerda 15:37

Marco Rose lesz a következő idénytől a Borussia Mönchengladbach futballklub vezetőedzője.

A német egyesület múlt kedden jelentette be, hogy Dieter Hecking a szezon végén távozik, szerdán pedig megnevezték utódját, aki jelenleg Szoboszlai Dominik csapatának, a Salzburgnak a trénere. Nála lett első osztályú futballista a 18 éves magyar tehetség.

A 42 éves Rose a Salzburg juniorcsapatával megnyerte 2017-ben az ifjúsági Bajnokok Ligáját, 2018-ban pedig bajnok lett a felnőttekkel, és elődöntőbe jutott az Európa Ligában.

Az 54 éves Hecking 2016 decemberében vette át a Gladbachot, tavaly decemberben még 2020 júniusáig szóló szerződéshosszabbítást jelentettek be a felek.

A mostani szezon első fele remekül sikerült a Mönchengladbachnak, a Bundesliga félidejében harmadik helyen állt a Borussia Dortmund és a Bayern München mögött. A tavaszi folytatás kevésbé alakult jól, már csak ötödik a csapat, nem áll Bajnokok Ligája-indulást érő helyen. (MTI/Index)

Rovatok