Index Vakbarát Hírportál

Az új Puskás kezdőköre a régi kezdőköre

2019. április 12., péntek 13:04

Fürjes Balázs, kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, az új Puskás-stadionban pont ugyanott lesz a kezdőkőr, mint a régi Népstadionban volt. Hivatalos az is, hol lesz pontosan a 2022-es férfi kézilabda-Eb-re épülő több mint 20 ezer főt befogadó fedett aréna.

A 2020-as futball-Eb-n négy mérkőzésnek ad majd otthont a Puskás-stadion. Jól halad az építkezés, a magyar labdarúgás napjára, 2019. november 25-re kell elkészülnie a létesítménynek a szerződés szerint. Fürjes elmondta, időarányosan jól állnak, már túl vannak a munkálatok felén. Megvan rá a szándék, hogy tíz nappal korábban, már november 15-én fel tudják avatni egy válogatott mérkőzéssel, ezen dolgoznak.

Az volt a kiindulópontunk, hogy egy vadonatúj aréna épüljön, de az vigye tovább, idézze fel, tartsa életben a Népstadiont. Teljesen ugyanazon a helyen van, pont ugyanabban a lábnyomban helyezkedik el, olyannyira, hogy az új Puskás-stadion kezdőköre teljes egészében a régi Népstadion kezdőköre, és a középkezdéshez pont ugyanoda teszik majd le a csapatok a labdát, ahova lerakták a Népstadionban

– nyilatkozta Fürjes.

A 2022-es férfi kézilabda-Eb-re épül Budapesten egy legalább 20 ezres fedett aréna is. Az európai szövetség követelménye, hogy a világverseny elődöntőit és döntőjét minimum 20 ezer néző befogadására alkalmas csarnokban kell rendezni.

„Kijelölte a kormány ennek a helyszínét, ez az Üllői út mellett lesz kifelé, még a Groupama Aréna után, a népligeti buszpályaudvar mögött. Ez a végleges helyszín, ez már eldőlt - erősítette meg a kormánybiztos a korábbról már sejtett helyet.

Rovatok