Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Pál a szezon végén távozik a Herthától

2019. április 16., kedd 11:02 | aznap frissítve

Még öt meccs, és május közepén befejezi a Herthánál az edzősködést Dárdai Pál. Fogadni mernénk rá, hogy lesz még egy korszaka Berlinben.

A német bajnokság 11. helyén álló Hertha BSC hivatalosan tudatta, megválik a szezon végén Dárdai Páltól.

„Nagyon intenzív és eseménydús éveket töltöttem el vezetőedzőként Berlinben. Hálás vagyok a lehetőségért, és büszke vagyok arra, amit ebben az időszakban közösen elértünk.

Van úgy néha, hogy eljön a változtatás ideje. Mindig is a legjobbat akartam a Herthának, mert ez a klub most is az otthonom, és az is marad"

– jelentette ki a klub honlapján a Bundesliga második legrégebb óta állásban lévő edzője.

„Négy és fél év egyébként nagyon jó és konstruktív közös munkája hosszú idő. Most egyetértettünk abban, hogy az a helyes lépés, ha a Hertha BSC-nek lehetőséget adunk az új impulzusra. Pálnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a klubunk pozitív irányba haladt és fejlődött, és a Hertha család meghatározó személyisége marad a felnőttcsapat vezetőedzőjeként eltöltött időszaka miatt is" – mondta a sportigazgató Michael Preetz, akivel egyébként Dárdáinak nem volt felhőtlen a viszonya.

A 43 éves magyar edző 2015. február 5-én vette át a csapat irányítását, és ez idáig 146-szor ült bajnoki mérkőzésen a kispadon. Az edzők örökrangsorában ezzel a harmadik helyre lépett előre. Csak Helmut Kronsbein (1966–1974) és Jürgen Röber (1996–2002) előzi meg. A magyar szakember képviselte az utóbbi időben a stabilitást, a Németországban bajnok Otto Rehhagel például kiesett a klubbal, de a Bayernnel BEK-döntős Csernai Pálnak is mindössze hat meccs jutott a városban. 

Dárdai Bundesliga-mérlege:

Valamennyi meccset beleértve így módosul a mutatója: 167 tétmérkőzésen 63 győzelem, 40 döntetlen, 64 vereség

Idén álomszerűen indult Dárdai szezonja, mert karrierje során először legyőzte a Bayern Münchent (2-0), a szakemberek arra számítottak, hogy a berlini klub lesz a Bundesliga meglepetéscsapata, az előző öt meccsen viszont pont nélkül maradtak, és a vezetőség úgy érezte: jobb, ha a következő szezontól nem Dárdai vezeti a csapatot.  

Dárdai játékosként rekorder, 286-szor lépett pályára a klubnál – 1999-ben a Bajnokok Ligájában is játszott (a jelenlegi sportigazgató, Michael Preetz a csatársort erősítette akkoriban) –, legendának számít Berlinben.

Az edzőt 2014 szeptemberében nevezték ki a magyar válogatott vezetésére, akkor a Hertha 15 éves csapatát irányította. A válogatott kispadján tétmeccsen egyszer sem kapott ki – Bukarestben 1-1-et játszottunk, a finneket oda-vissza vertük –, ez pedig megfelelő ajánlólevél volt, hogy ő érkezzen a Jos Luhukay helyére, miután a klub a 17., kieső helyre sodródott.

A Herthát behozta a 15. helyre, ezzel megmenekültek a kieséstől. A következő évben a hetedik lett a klub, majd a hatodik helyre lépett előre, és az Európa Liga csoportkörében is szerepelt. A folyamatos emelkedés tavaly megszakadt, mert a tizedik helyen végzett a csapat. Idén pedig még öt meccs van hátra az esetleges előrelépéshez.

A Leverkusen ellen 1999-ben a szezon gólját lőtte a 2-1-re megnyert meccsen, 2015-ben az első BL-csapat volt, amit legyőzött, most ellene búcsúzik. (Legalábbis egy időre. Játékosként mindig visszahívták, ha nem ment.)

Dárdai bevarrja a Leverkusennek

Dárdai mindhárom gyereke a Herthában futballozik, a 20 éves, szélső poszton bevethető Palkónak már profiszerződése van. A 17 éves Márton a német korosztályos válogatott kapitánya is egyben. A 12 éves Bence csatár.

Dárdai nevet szerzett magának, vannak ajánlatai, úgy tudjuk, az egyik Berlinhez közeli város már tavaly bejelentkezett érte.

A berlini büdzséhez képest rendszeresen túlteljesített, volt, hogy a harmadik helyen álltak, miközben a költségvetésük alulról volt a negyedik.

Van egy másik mutató, amely azt vizsgálja, mennyivel lett értékesebb a keret, amióta egy edző irányít. Ebben is jól szerepelt.  

Örök kérdés, a magyar futball képes-e valahogy hasznosítani Dárdai tudását, tapasztalatát. Bár az MLSZ szakmai bizottságában Szabics Imre és Lőw Zsolt mellett szerepet vállal.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok