Index Vakbarát Hírportál

Mbappé nem akar a Realba menni

2019. április 22., hétfő 10:37

Egymást érik a jó hírek a PSG-nél vasárnap óta, nem elég ugyanis, hogy hivatalosan is megnyerték a bajnokságot, Kylian Mbappé pedig a Monaco elleni mesterhármasával 30 gólig jutott az idei szezonban, arra is fény derült, hogy a fiatal világbajnoknak esze ágában sincs a Real Madridba igazolni – írja az MTI.

Hogy maradok-e a PSG-nél? Igen, része vagyok a klub hosszú távú terveinek, és az is szeretnék maradni. A Real örülhet, hogy ott van Zizou, én is csodálom őt, nézni is fogom a meccseiket.

– mondta a fiatal tehetség vasárnap a francia Canal+ tévének reagálva azokra a sajtóértesülésekre, melyek szerint a Realhoz március közepén visszatérő Zidane ragaszkodik hozzá, hogy a klub megszerezze fiatal honfitársát.

Ez állítólag amúgy a PSG-nek is kapóra jönne, hogy a költségvetése ismét megfeleljen az európai szövetség pénzügyi szabályainak, hiszen az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin főként Neymar 222 és Kylian Mbappé 180 millió eurós igazolása miatt kérte még 2017 szeptemberében a pénzügyi fair play felülvizsgálatát. Ebben az ügyben egyébként korábban az a döntés született, hogy a PSG nem szegte meg a szabályokat, a Sportdöntőbíróság pedig az akta újranyitását is elkaszálta egy hónappal ezelőtt.

A PSG vasárnap a Lille döntetlenével lett francia bajnok, de Mbappét ez sem akadályozta meg abban, hogy az esti meccsükön mesterhármassal intézze el korábbi csapatát, az AS Monacót.

Rovatok