Index Vakbarát Hírportál

Lesgóllal verte a Fradi az Újpestet

2019. május 4., szombat 21:29 | aznap frissítve

A már bajnok Ferencváros egyik kulcsjátékosa nélkül fogadta a bronzéremért harcoló Újpestet. Az ötszörös ukrán válogatott Ivan Petrjakkal ugyanis hosszan tárgyaltak a Sahtarral, de végül nem jött létre a megállapodás. A klub vezérigazgatója, Orosz Pál azt nyilatkozta, hogy a Vidi horribilis összeget kínált neki, amivel ők nem tudtak versenyezni. Az ukrán edző, Szerhij Rebrov még a keretbe sem tette a középpályást.

A rendőrség hivatalos közlése szerint 40 szurkolót állítottak elő, így ők nem láthatták a meccset, ami így is telt házas, és jó hangulatú volt. 

Lanzafame sarkazása után a 22. percben Varga 24 méterről lőtt a kapuba, nem kis gól volt. Az Újpest az első félidő vége előtt válaszolt, Nagy Dániel érkezett jól egy szögletre, és a kapufa mellé csúsztatott.

A második félidő elején a Fradi gyorsan előnybe került, Varga szabadrúgása után kijött a labda a vendégek kapusáról, Lanzafame lesgyanús helyzetből csúszott, és a kapuba lőtt.

Lanzafamétól vettek már el ebben a szezonban szabályos gólt, de most kicsit előbb volt a védőnél.

A 67. percben eldönthette volna végleg a meccset Varga, de kétszer is hibázott. Előbb egyedül lépett ki, már csak Pajoviccsal állt szemben, de lábbal védett a kapus. Tokmac lövése után az üres kapuval állt szemben, de rosszul találta el a labdát, ami így a kapu fölé vágódott.

Zsótér a 90. percben ballal csavart, de Dibusz kiütötte a felső sarokból, így az egyenlítés elmaradt. A 99. percben volt egy újabb lehetőségük a liláknak, de Dibusz akkor is a helyén volt. Azért volt ilyen hosszú a félidő, mert megszakadt a játék a pirotechnika miatt. 

stat

Rovatok