Index Vakbarát Hírportál

A Juventus kivágta az edző Massimiliano Allegrit

2019. május 17., péntek 13:31

Váratlan bejelentést tett pénteken a Juventus, ami rövid közleményben tudatta a klub szurkolóival, hogy a 2019-20-as szezonban már nem Massimiliano Allegri lesz a csapat vezetőedzője.

Allegri 2014-es kinevezése óta minden idényben bajnok lett a Juventusszal, idén sorban ötödször nyerte meg a csapattal a Serie A-t, a Juventus pedig sorban nyolcadik, összesen 35. bajnoki címét nyerte. Allegri az elmúlt öt évben négy kupát is nyert a csapattal, kétszer megnyerte a szuperkupát, 2015-ben és 2017-ben pedig BL-döntőig jutott.

A klub május 18-án, szombaton 2-kor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Allegri, illetve az elnök Andrea Angelli részvételével. Ott talán kiderül, miért bontották fel az 51 éves edző szerződését, a pénteki kirúgást ugyanis nem indokolták meg.

A játékosként 374 tétmeccsig jutó Allegri szerződése a következő szezon végéig lett volna érvényes. A Juventus előtt az Aglianese, a SPAL, a Grosseto, a Sassuolo, a Cagliari és a Milan edzője volt, a Sassuolóval 2008-ban megnyerte a harmadosztályt, a Milannal pedig 2011-ben bajnok és szuperkupa-győztes volt.

A Juventus az utolsó előtti fordulóban az Atalanta ellen játszik vasárnap, az utolsó bajnokin pedig a Sampdoria vendégei lesznek.

Rovatok