Index Vakbarát Hírportál

Marozsán indította be a budapesti BL-döntőt, legenda lett

2019. május 18., szombat 19:49

Negyedszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Budapesten született Marozsán Dzsenifer. Első BL-döntős gólját szülővárosának tartogatta. 4-1-re nyert csapata, a francia Lyon.

1985 után rendezett ismét nemzetközi kupadöntőt Magyarország, akkor a Videoton Székesfehérváron fogadta a Real Madridot. Most Budapesten volt a sor: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntésével a magyar fővárosnak kedvezett, mert idén már nem egy helyszínen rendezik meg a férfi és a női Bajnokok Ligája döntőjét.

Amíg tavaly Kijevben egy nappal volt korábban a női finálé, most két héttel. A meccsre menet az jelentett témát a szurkolóknál, hogy a Bayern München egy ötössel intézte el a majdnem az EL-döntőig jutó Frankfurtot, és hogy a mostaninál jobb Dortmund sem lett bajnok.

Kevéssel hat óra előtt már mindenki a pályára figyelt, akkor mutatták be a városban születő, de négy éves kora óta Németországban élő Marozsán Dzsennifert, a háromszoros BL-győztes (egyet a Frankfurttal, kettőt a Lyonnal nyert) magyar irányítót.

A Lyon tízesét hatalmas taps fogadta, aki valószínűleg ilyen hangerőre és üdvrivalgásra még akkor sem számított,

amikor az elődöntő után mondta, egy álma vált valóra, hogy szülővárosában léphet pályára. Marozsán János négyszer szerepelt a magyar válogatottban, németországi légióskodása miatt költöztek el, és azóta is Saarbrückenben élnek.

A Lyon a negyeddöntőben a Wolfsburgot búcsúztatta - tavaly ez a két klub játszotta a döntőt, és csak a hosszabbításban lett 4-1 -, az elődöntőben a Chelsea-n lépett át. Egy kifejezetten izgalmas és mozgalmas meccs volt, az angolok beszorították a címvédőt a hajrában, de az 1-2-es idegenbeli vereség után nem tudták kiharcolni a 2-1-es sikert és a hosszabbítást. 1-1 maradt.

A döntő lényegesen simább lett, mert noha az első helyzetet a katalánok alakították ki, az ötödik percben a holland van de Sanden jobb oldali beadására tökéletesen érkezett Marozsán, míg a kapus elkésett, így már meg is volt az első BL-döntős gólja. A magyar drukkerek a bemutatás után még egyszer megtapsolhatták, aki nagyon hálás is volt ezért, kiintegetett.

Marozsán olimpiai döntőben (2016) már volt eredményes, a németek 2-1-re nyertek Rióban a svédekkel szemben. A gólja vélhetően annak is köszönhető, hogy most kicsit előrébb játszott, mint az elődöntőben, ahol több védekező feladatot kapott.

Aztán még az első félidőben jött Ada Hegerberg, aki egy mesterhármassal végleg eldöntötte a kupa sorsát.

Kétszer van de Sandentől kapta a passzt, harmadszor az angol jobbhátvéd, Bronze futott el a jobb oldalon, és a norvég center egyszer sem hibázott. A Lyon valamennyi gólja előtt a jobb oldalról adták középre a labdát, valamennyi támadásuk tele volt veszéllyel. Van de Sanden az elődöntőben csereként állt be, ezúttal ő volt a támadások kulcsa. Az első négy gólban az volt még rokon, hogy a franciák nem vették ki belőle a részüket, a légiósok villogtak.

A második félidőben Marozsán sarokkal készített egy labdát Sommernek, aki 20-ról rá is lőtte, de kevéssel mellé és fölé is ment.

A biztos vezetés tudatában a Lyon visszavett, Hegerberg negyedik gólját is belőhette volna, de egy szabadrúgás után a visszafejelt labdát nem találta el.

A Barcelona a játékrész felénél kihagyta legnagyobb helyzetét, a holland Martens hat méterről mellé lőtt. Rögtön a helyzet után egy néző berohant a pályára, és lefeküdt a kezdőkörben. A produkciója után a biztonsági ember nyakába borult, és lement.

A katalánok küzdöttek a becsületgólért, az utolsó előtti percben sikerült nekik, több öröm nem jutott nekik. A közönség reakciójából azt szűrhettük ki Oshoala góljánál, hogy többen drukkoltak nekik a stadionban. Többen is jöttek Barcelonából, mint Lyonból.

A Lyon továbbra is uralja a klubfutballt. Amikor már együtt ünnepeltek a játékosok a francia drukkerekkel, magyarul, piros és zöld betűkkel jelent meg egy felirat a tribünön.

"Maro, te vagy a példaképem, elkérhetem a mezedet?"

Ha ki is szúrta ezt a lepedőt Marozsán, előbb egy kicsivel fontosabb dolga volt, át kellett vennie a trófeát, hiszen ő a Lyon csapatkapitánya is egyben.

Marozsánt ebben az interjúban mutattuk be.

(Nyitókép: Huszti István / Index)

Rovatok