Index Vakbarát Hírportál

Nemzeti Sport: Kirúgták Csertői Aurélt a Pakstól

2019. május 20., hétfő 21:54 | aznap frissítve

Egy nappal az NB I. 2018–19-es szezonjának vége után a Paks kirúgta a csapatot öt és fél idény óta irányító Csertői Aurélt, értesült a Nemzeti Sport. A lap úgy tudja, Csertői a csapat hétfői idényzáró vacsorájára sem ment el.

A Paks 8. helyen zárt a bajnokságban, 39 ponttal a kiesőzónához voltak közelebb, mint az európai induláshoz, ezért dönthettek az edző menesztéséről. Csertői szerződése a 2019–20-as szezon végéig szólt volna. Az 53 éves edző 2014. január 9-én vette át a Paks irányítását, első évében 11. volt velük, majd két ötödik, két hetedik és most egy nyolcadik helyet szerzett velük.

Csertői a hetedik edző, akinek a szezon alatt távoznia kellett az NB I.-ben, korábban Kondás Elemér (Kisvárda), Thomas Doll (FTC), Michal Hipp (Haladás), Benczés Miklós (Felcsút), Feczkó Tamás (MTK) és Radoki János (Felcsút) szerződését bontották fel idő előtt.

nb i

Rovatok