Index Vakbarát Hírportál

Kórházban a német futballkapitány, kihagyja a két következő Eb-selejtezőt

2019. május 31., péntek 11:12

Szövetségi kapitánya nélkül játssza le következő két, Fehéroroszország és Észtország elleni Eb-selejtezőjét a német válogatott, miután váratlanul kórházba került Joachim Löw, akire több hét pihenő vár.

A Deutsche Welle és a Bild értesülései szerint Löw pár hete ejtett magára egy súlyzót, ez okozott nála érproblémát, ami végül keringési zavarhoz vezetett. Löwöt az egyik freiburgi kórházban ápolják, közlése szerint már jól van, de négy hét pihenő vár rá. "Folyamatosan beszélek a stábbal, és mindkét meccsen telefonos kapcsolatban leszünk majd" – tette hozzá Löw, aki a másodedző Marcus Sorg helyettesít majd a a két júniusi mérkőzésen.

Németország  eddig egy meccset játszott le az Eb-selejtezőiből, azonidegenben verte 3-2-re Hollandia csapatát. A német válogatott június 8-án idegenben játszik a fehéroroszokkal, majd június 11-én az észteket fogadják.

Az 59 éves Joachim Löw 2006 óta irányítja a német válogatottat, 2014-ben világbajnokságot nyert velük, 2010-ben vb-bronzérmes, 2008-ban Eb-ezüstérmes volt a csapattal.

Rovatok