Index Vakbarát Hírportál

Berlin lesajnált csapata, az Union történelmet ír

2019. június 1., szombat 12:43

Union Berlin - még a futballrajongók közül sem sokan ismerik a nevet. Eddig a német főváros negyedik számú klubja volt, ugyanis a másik három már volt első osztályú, ők viszont soha: egészen hétfőig, amikor 113 év után felkerültek a Bundesligába. A kis kelet berlini klub története.

Az Union Berlin hétfőn este 0-0-s döntetlent játszott a VfB Stuttgarttal a Bundesliga-osztályozón. Mivel a berliniek az első meccsen 2-2-t értek el Suttgartban, így idegenben rúgott több góllal, történetük során először jutottak fel a német első osztályba, így jövőre Berlinben is rendeznek városi rangadót. (Már Dárdai Pál nélkül.)

Az Union lett a Hertha BSC mellett a ötödik berlini csapat, amely a legmagasabb osztályba jutott, korábban ez a Tennis Borussia Berlinnek kétszer, illetve a Blau-Weiss Berlinnek és a Tasmania Berlinnek egyszer-egyszer sikerült. Utóbbi arról szerzett nem túl pozitív hírnevet, hogy egyetlen élvonalbeli idényében, az 1965–66-os szezonban minden idők leggyengébb eredményével, 8 ponttal esett ki. Ezzel az 54., azaz utolsó helyen áll a Bundesliga öröktabelláján a korábban Lóránt Gyula által is edzett klub.

A német bajnokság 1963 óta íródó történetében a 61. városi rangadót rendezik majd ősszel. A legtöbbször Münchenben a Bayern és az 1860 csapott össze (36-szor). Hat berlini derbi mellett Kölnben (1. FC Köln-Fortuna), Hamburgban (HSV-St. Pauli) és Stuttgartban (VfB-Stuttgarter Kickers) voltak városi derbik. A 2010–11-es szezon óta ez lesz az első városi rangadó. Az 1976–77-es szezon óta először lesz berlini derbi.

Az Union Berlin 1906-ban alakult FC Olympia 06 Oberschönweide néven. Berlin egyik kerületéről nevezték el, 1910-ben vette fel az SC Union 06 Oberschöneweide nevet. A két világháború között a főváros egyik meghatározó csapata volt, a városi bajnokságot rendszeresen megnyerte, és nemzeti szinten is szép eredményeket ért el. 1923-ban Brandeburg bajnokaként vehetett részt az össznémet döntőben, ahol végül a fináléban a Hamburger SV-tól kapott ki 3-0-ra.

A nácik hatalomra jutása után a Gauliga-Berlin-Brandenburg bajnokságban szerepeltek, ahol többnyire berlini csapatok játszottak, így ezt a sorozatot 1933 és 1944 között háromszor is megnyerő Hertha. Az Union legsikeresebb idénye az 1939–40-es volt, amikor bajnok lett. 1942-ben ugyanakkor kiesett, és a második világháború befejezéséig már nem jutott fel.

A világháború után Berlin szovjetek által megszállt területére került az egyesület, hamar fel is számolták. SG Oberschönweide néven csak a kerületi ligában indulhatott. 1949-ben sikerült a bajnoki döntőbe jutnia, de a szovjet hatóságok megtiltották a csapat játékosainak, hogy ezen részt vegyenek. Ekkor a legtöbb futballista és szakvezető nyugatra szökött, aki tehette, a berlini fal 1961-es megépítéséig a nyugati részben keresett menedéket.

Az ötvenes évektől számos névváltozáson ment keresztül a csapat: Union Oberschöneweide (1950), BSG Motor Oberschöneweide (1951), SC Motor Berlin (1955), TSC Oberschöneweide (1957), Berlin TSC (1963), míg végül 1966-tól az 1. FC Union Berlin nevet kapta. Sok esélyt nem adtak az egyesületnek, mert Berlinben inkább az NDK titkosszolgálata, a Stasi által szponzorált Dynamo Berlin volt a favorit.

Az NDK első osztályú bajnokságában sok siker nem termett az Unionnak. A kelet-német első osztályba 1966-ban kerültek fel először, de inkább ingáztak az első és a másodosztály között. A legjobb eredményt az 1985–1986-os idényben érték el, amikor a 7. helyen végeztek. Sikert a kelet-német kupa hozott nekik, 1968-ban a Carl Zeiss Jenát verték a döntőben. 1986-ban is döntősök voltak, de a Lokomotive Leipzigtől kikaptak.

Az 1990-es német egyesítés után a volt kelet-német területen szerveződő NOFV-ban (Észak-keleti Német Futball Szövetség) kaptak helyet, ami az akkori harmadosztálynak felelt meg. 1992 és 2001 között ötször nyerték meg a bajnokságot, de az alapszakasz utáni osztályozón csak 18 évvel ezelőtt sikerült feljutniuk. Három Bundesliga 2-es idény következett, majd 2006-ban egészen a negyedosztályig zuhantak. Három év alatt sikerült visszakapaszkodniuk a másodosztályba, ahol 2009 óta szerepeltek.

Két éve közel jártak a Bundesliga-osztályozóhoz, de végül csak negyedikek lettek. Idén összejött, méghozzá úgy, hogy a feljutó SC Paderbornnal azonos pontszámmal végeztek, és a végén megelőzték a tavaly – 30 év után – a Bundesligától búcsúzó Hamburger SV-t is.

Az Uniont különösen magukénak érzik a szurkolóik, 2008-ban úgy kapott új otthont, Berlin legnagyobb futballspecifikus stadionját, az An der Alten Försterei Stadiont, hogy a pénz szűke miatt mintegy 2000 Union-drukker 140 000 munkaórát fektetett az új létesítmény megépítésébe. A 22 012 főt befogadó létesítményben szinte a teljes szezonban telt ház volt.

Az Union a Dynamo Dresden, a Hansa Rostock, a VfB Leipzig, az Energie Cottbus és az RB Leipzig után a hatodik olyan klub, ami az egykori NDK területéről származik. Volt keletnémet csapat 1991 és 2009 között csak egy idényben nem szerepelt a Bundesligában, onnantól viszont hét évet kellett várni, hogy visszatérjen egy, az RB Leipzig. 2008 után először lesz két volt keletnémet az első osztályban.

Hogy megállja-e a helyét az Union az augusztus 18-án kezdődő Bundesligában, vagy átszállójegyet vált, még a jövő zenéje. Egy biztos, a feljutással a klub közel a duplájára, 47 millió euróról 80 millióra emeli a költségvetését. Ez azért nem túl sok, összehasonlításképp: a Hertha 2017–18-as pénzügyi forgalma 152 millió euró volt. A tv-s bevételekből az eddigi 15 millió euró helyett 30 millió folyik majd be a klub kasszájába.

Az szinte biztos, hogy végig telt ház előtt fognak játszani, már ha a Bundesligát irányító testület alkalmasnak ítéli a stadionjukat, ugyanis jelenleg nincs meg a minimumnak számító űlőhelyek száma. A tervek arról szólnak, hogy 37 ezres lesz az új aréna, hogy megfeleljen a követelményeknek. 

(Borítókép: Maja Hitij/Getty Images Hungary)

Rovatok