Index Vakbarát Hírportál

237-nél kapott durrdefektet Reyes Mercedese

2019. június 3., hétfő 12:22

Felrobbanó kerék, illetve a gyorshajtás okozta szombaton José Antonio Reyes, korábbi spanyol válogatott futballista halálos balesetét.

A 35 éves játékos a rendőrségi vizsgálat szerint 237 kilométer/órával száguldott otthona, Utrera közelében az autópályán, amikor Mercedesének egyik gumija kidurrant.

A kocsi letért az útról, felborult és kigyulladt. A szélső edzésről tartott hazafelé, a balesetben életét vesztette egy családtagja is, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel kórházban ápolnak.

A futballista halála miatt egyperces gyászszünettel kezdődött szombaton a Bajnokok Ligája madridi döntője, a spanyol másodosztály hétvégi mérkőzéseit pedig keddre halasztották.

A klasszist hétfőn el is temetik, búcsúztatása már meg is volt szülőfalujában.

A 21-szeres válogatott Reyes, aki a most záruló idényben a spanyol másodosztályú Extremadurában szerepelt, több mint 200 első osztályú mérkőzésen játszott a Sevillában, amellyel háromszor Európa Ligát nyert. Angliában az Arsenalnál légióskodott, angol bajnok és FA Kupa-győztes volt, a Benficával portugál bajnok lett. Szülőhazájában a Sevillán kívül megfordult a Real Madridban, amellyel spanyol bajnoki címet szerzett, az Atlético Madriddal pedig kétszer is megnyerte az Európa Ligát. (MTI/Index)

Rovatok