Index Vakbarát Hírportál

A horvátok kijavították a budapesti kisiklást

2019. június 8., szombat 17:21

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének harmadik körében a hazai pályán játszó horvát válogatott szoros meccsen, 2-1-re nyert  Wales ellen. A győzelemmel vezetik is az E csoportot.

Az első helyzeteket a horvátok alakították ki a meccs elején, Ivan Perisic tudott többször a védelem mögé kerülni a bal szélen, de a legnagyobb helyzet a walesiek előtt adódott. Gareth Bale hatalmas bedobása szinte gólpasszal ért fel, a horvát védők mögé hajított labdát Harry Wilson a tizenhatos vonaláról Livakovic kapusba rúgta.

A 17. percben a horvátok begyakorolt támadása most góllal végződött. Luka Modric remekül ívelt a bal szélen felfutó Perisichez, aki a középen érkező Andrej Kramaiccsal akart gólt rúgatni, de a labda a visszafutó walesi védőről, James Lawrence-ről a saját kapujába pattant. (1-0)

 A félidő végéig még egy nagyobb helyzetet alakítottak ki a walesiek egy kontratámadás végén, de Will Vaulks közeli, nem túl erős lövését Livakovic másodjára meg tudta fogni.

A második félidő elején Josip Brekalo a jobb szélről tört be a walesi kapu elé, a lövését Hennessey azonban védeni tudta, de a kipattanó labdát Matteo Kovacic rúgta a kapuba. Csakhogy a romániai játékvezető, Kovács István és asszisztense szerint a kapu előtt álló Kramaric zavarta a kapust, amivel aktiválódott a les, így a gólt érvénytelenítették. Az ítélet nem törte le a horvátok lendületét, a 48. percben Ivan Perisic használta ki a teljesen a szétesett walesi védelmet, és megszerezte a második horvát gólt. (2-0)

A 77. percben a walesi válogatott némileg váratlanul szépített. A csereként beállt David Brooks lövése után Domagoj Vida fején pattant meg a labda, és az eldőlő Livakovic mellett a horvát kapuban kötött ki. (2-1) A gólt végül Brooksnak adták meg, akinek ez volt az első válogatott találata.

A hátralévő percekben a horvátok már csak az eredmény őrzésére koncentráltak, a walesiek pedig mindent egy lapra feltéve támadtak az egyenlítésért. Erre több lehetőségük is adódott, de nem tudták még egyszer kihasználni a lehetőségeiket. A horvátok majdnem ráfizettek arra, hogy sok helyzetüket könnyelműen elszórakozták, és hagyták visszajönni a meccsbe a walesieket.

A győzelemmel a horvátok kijavították a váratlan budapesti vereségüket, és hat ponttal átmenetileg a C csoport élére ugrottak. A walesiek két meccs után három ponttal állnak, kedden Magyarország ellen fognak selejtezőt játszani a Groupama Arénában.

cro-wal

További eredmény:

Rovatok