Index Vakbarát Hírportál

Hatodjára sem jött össze a kupagyőzelem a felcsúti U17-es csapatnak

2019. június 10., hétfő 19:31

Fordulatos meccset játszottak egymással hétfő délután a brazil Flamengo és a felcsúti Puskás Akadémia fiataljai a Puskás-Suzuki Kupa döntőjében. Végül a második félidőben egyértelműen jobban játszó brazilok örülhettek, 4-2–re nyerték meg a torna első interkontinentális döntőjét.

A Flamengo elég hamar vezetést szerzett: Joao Pedro a nyolcadik percben nagyon éles szögből lőhetett szabadrúgást, amit kapura is tekert, Vaits pedig nem tudta hárítani a lövést. Szűk negyed óra múlva aztán egyenlített a Puskás Akadémia, egy szép támadás végén Komáromi tette középre a labdát, Vizler pedig védhetetlenül bombázott a kapuba.

A fél órás első félidő végén aztán fordítani is tudott a magyar csapat, ismét Komáromi beadása után, amit a brazil kapus éppen az érkező Nagy Lorenzóra ütött rá, róla pedig a kapuba pattant a labda. A második félidőben aztán hamar egyenlített a Flamengo, egy szöglet után Kaiky volt eredményes, de innen hosszú percekig nem nagyon történt semmi.

Ameccs hajrájában aztán magára talált a brazil csapat, és gyorsan el is döntötték a találkozót. Előbb Ryan da Souza vette vissza a vezetést, aztán egy brazil beadás után Vita akart menteni, de olyan szerencsétlenül csúszott oda, hogy öngól lett belőle. Az utolsó percben egyébként lőhetett volna még egyet a Flamengo, de elszórakozták a sima ziccert.

Így végül 4-2–re nyerte meg a Puskás Suzuki Kupa első interkontinentális döntőjét a Flamengo, a Puskás Akadémia U17-es csapata pedig hatodik alkalommal maradt alul a torna döntőjében. A bronzmeccs egyébként ennél sokkal simábban alakult, a Hagi Akadémia 4-0–ra verte a Panathinaikoszt a harmadik helyért.

Eredmény, Puskás Suzuki Kupa, döntő

Rovatok