Index Vakbarát Hírportál

Megvan Gennaro Gattuso utódja a Milannál

2019. június 19., szerda 21:21 | aznap frissítve

Az 51 éves Marco Giampaolo lett az AC Milan új vezetőedzője, aki július elsejével kezdődően legalább két évig fogja irányítani a milánói csapatot – írja az MTI.

Giampaolo edzőként már 270 meccset tudhat a háta mögött a Serie A-ban, de most először bizonyíthat az olasz bajnokság egyik nagyobb csapatánál. Karrierje eddig elég hullámzó volt: első csapatát, az Ascolit feljuttatta az első osztályba, aztán ott is tudta tartani őket, innentől azonban évekig mindenhonnan pár hónap után kirúgták őt. 2015-ben aztán az Empolinál ismét jól tudott teljesíteni, a Sampdoriánál pedig három szezont húzott le.

Elődje, a 2017 novemberében kinevezett Gennaro Gattuso május végén jelentette be, hogy a sikertelen szezon miatt további két évig érvényes szerződése ellenére távozik a kispadról. Korábban az olasz sajtó egyébként azt rebesgette, hogy a helyére Mark van Bommel érkezhet majd.

Ivan Gazidis, az AC Milan vezérigazgatója múlt pénteken jelentette be, hogy Zvonimir Boban szakmai igazgatójaként, Paolo Maldini pedig technikai igazgatóként dolgozik idén nyártól a klubnál. A csapat az ötödik helyen fejezte be az élvonal előző idényét, így a következő szezonban az Európa-ligában lesz érdekelt.

Gattusóval egyébként korábban bővebb cikkben is foglalkoztunk, ezt itt olvashatják el:

Rovatok