Index Vakbarát Hírportál

Borzalmas meccsen jutottak a nyolc közé Messiék

2019. június 23., vasárnap 23:39 | aznap frissítve

Katar személyében kétségtelenül a csoport legkönnyebb ellenfele várt vasárnap az argentin válogatottra a Copa Americán, a 2-0–s eredmény alapján pedig azt hiheti az ember, hogy simán érvényesült is a papírforma. Messiék játékát elnézve ezt már jóval nehezebben lehetne kijelenteni, mert végig rettenetesen fociztak, és csak két óriási védelmi hibának köszönhették a góljaikat.

Az argentinok már a negyedik perc elején vezetést szerezhettek volna Martínez révén, miután Salman felszabadítás helyett lényegében odapasszolta neki a labdát egy beadás után, de a kapáslövése jócskán elment a kapu fölött. Mentségére szóljon, hogy ezután villámgyorsan sikerült korrigálnia a hibáját: még ismételték az előző helyzetet, mikor betalált, Al-Rawi passzára csapott le, és bombázott a kapuba.

Ekkor még úgy tűnt, hogy nyomás alatt tudják majd tartani az egyértelműen védekezésre berendezkedett katariakat, de minden helyzetüket elszórakozták. Agüero például a 22. percben kapott tökéletes labdát Messitől, de nem tudott élni a lehetőséggel.

A második félidő aztán ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, az argentinok sorra dolgozták ki a helyzeteket, de egyikből sem lett gól, vagy Al Sheeb védett, vagy ők nem bírták megoldani a dolgot. Az egyértelműen látszott, hogy ha nem Katar lenne az ellenfél, simán lemosnák őket a pályáról: Agüero továbbra is teljesen súlytalan volt, sorra adta el a labdákat, és a többiek sem sokat tettek hozzá az egészhez.

A 70. percben Foyth hibázott óriásit, de Afif nem találta el a kaput, így az argentinok megmenekültek a góltól. Három perccel később már Messi lőhette volna be a másodikat a túloldalon, de hiába állt teljesen üresen, az égbe küldte a labdát.

Szűk tíz perccel később aztán Agüero egy újabb katari hiba után pár másodpercre előszedte a valódi énjét, simán lefutotta a katari védőket, és belőtte csapata második gólját. Innentől már tényleg nem volt kérdéses, hogy ki nyeri majd meg a találkozót, de az biztos, hogy az argentinok ezzel a játékkal nem fogják sokáig húzni a kieséses szakaszban.

Az este másik meccsén ezzel szemben tényleg érvényesült a papírforma, Kolumbia 1-0–ra verte Paraguayt, így veretlenül jutott be a legjobb nyolc közé. A kolumbiaiak gólját Cuellar lőtte a 31. percben, méghozzá elég éles szögből, a szerencse is közrejátszott abban, hogy ez a lövés bement.

A második félidőben egyébként Díaz lőtt még egy gólt, de ezt videóbírózás után végül visszavonta a játékvezető, mert a fiatal játékos a kezével zabolázta meg a labdát a lövés előtt.

Eredmények, B csoport, 3. forduló:

Rovatok