Index Vakbarát Hírportál

Videóbírós 11-essel, nagy lövéssel az USA a női futballvilágbajnok

2019. július 7., vasárnap 18:54 | aznap frissítve

Az Egyesült Államok 2-0-ra verte a női futball-világbajnokság lyoni döntőjében a holland válogatottat. Az USA története során negyedszer nyert vb-t.

A Franciaországban rendezett női világbajnokságon álomdöntő jött össze, hiszen a címvédő Egyesült Államok csapata mellett az Európa-bajnok Hollandia jutott be. A hollandok történetük során először döntőztek, míg az USA ötödször jutott el ide. Háromszor nyert is az Egyesült Államok, egyértelműen favoritja volt a vb-nek.

Az amerikaiak domináltak is a meccs elején, beszorították a hollandokat, akiktől csak néhány kontrára futotta, de veszélyes kapura lövésük nem is volt az első félidőben. Az USA csapatában a bal szélen a sérüléséből visszatért Megan Rapinoe kavarta meg többször a védelmet, középről pedig Ertz lövései okoztak gondot. A hollandok annyit azért elmondhattak, hogy sikerült megváltoztatni az amerikai mintát, hiszen az ellenfél az eddigi vb-meccsein mindig betalált az első 12 percben. 

A holland csapatban az első félidőben egyértelműen a kapus Van Veenedaal volt a legjobb, többször is bravúrral hárított. Az Európa-bajnok csak a félidő végére vált bátrabbá a támadásban is, de igazán nagy gondot nem tudott okozni. 

Az első félidő ráadás perceiben Kelly O'Hara és Lieke Martens is földön maradt, miután keményen összefejeltek egy labdáért küzdve. Az ijesztő jelenet ellenére mindkét játékos folytatni tudta, de végül O'Hara nem jött ki a második félidőre.

A második félidő két gyors amerikai helyzettel kezdődött, de egyik sem volt nagyon veszélyes. Ertz fejese a kapu mellé szállt, míg Rapinoe erőtlen lövése nem okozott nagy gondot Van Veenedaalnak. Ezután is maradt az amerikai mezőnyfölény, de kicsit visszaesett az iram.

Fordulópontot egy szabálytalanság hozott az 59. percben, amikor a holland 16-osra beívelt labdára menve Van der Gragt magas lábbal belerúgott az amerikai Alex Morganbe. Frappart játékvezető először csak szögletet ítélt, de a videóbíró vizsgálta az esetet. A felvételek alapján aztán büntetőt is adott a bíró. A csapatkapitány Rapinoe a bal alsóba lőtte a 11-est, a másik oldalra kimozduló kapusnak nem volt esélye. Rapinoe hatodik gólját szerezte a vb-n, ezzel utolérte a listát vezető angol White-ot és csapattársát, Morgant. 

A gól után muszáj volt erőltetnie a hollandoknak a támadójátékot, el is jutottak az amerikai kapuig, de az ellenfél kihasználta azt, hogy nyíltabbá váltak. A 67. percben labdát vesztettek a hollandok, Lavelle huszonöt méteren át vihette a labdát, majd 15 méterről a kapuba lőtt.

 A holland kapitány cserékkel reagálta le a kétgólos hátrányt, de nem sokat tudott javulni csapata, az amerikaiak uralták a játékot, több helyzetet is elszórakoztak. Hollandia egy távoli szabadrúgásnál kapott egy kis reményt, az egész mezőny legjobb pontrúgójának számító Spitse azonban egy méterrel a kapu mellé talált.

A hollandoknak az utolsó 15 percben nem sok momentumuk volt, és az amerikaiak is inkább már az idő lepörgetésére figyeltek, elég biztosnak tűnt vb-címük. Végül ötperces hosszabbítás után világbajnoknak is mondhatták magukat.

Rovatok