Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott a májusi Európa-bajnokságon szerzett ötödik helyével kijutott a brazíliai világbajnokságra. A sorsolást július tizenegyedikén tartották Zürichben, Preisinger Sándor kapitánnyal a vb előtti időszakról is beszélgettünk, no meg arról, hogy jutottunk el idáig.
Két éve hatodik lett az U17-es Európa-bajnokságon Magyarország, a vb-részvételt jelentő helyosztón elbukott az azóta már felnőtt válogatott Szoboszlai Dominikkal felálló korosztály. Most a 2002-es születésű játékosokból álló csapat egy hellyel előrébb lépett. Nem volt könnyű dolguk, mert azokkal a belgákkal kellett meccselniük az ötödik helyért, akiktől egy hónappal korábban a telki selejtezőn simán kikaptak 4-2-re.
Lelkileg nem volt könnyű helyzetben a csapat, mert a nyolc között a spanyolok tizenegyesekkel ejtették ki őket. A játékosok túltették magukat ezen a nem könnyű helyzeten, az sem nyomta le őket, hogy ezen a fontos helyosztón kulcsembereket kellett nélkülözni.
„Nem volt nehéz az éjszakám, még ha az álom, hogy elődöntőt játszhatunk, szertefoszlott.
Azért nem fogott meg a spanyolok elleni kiesés, mert mindent beletettünk abba a meccsbe, és emelt fővel tudtunk lejönni a pályáról. Nagyjából az történt a meccsen, ami akartunk
- így foglalta össze az érzéseit az Indexnek Preisinger Sándor szövetségi kapitány.
Emlékezzünk is meg gyorsan az Eb-sorrendről, egyúttal a vb-re jutó csapatokról:
Az október 28-án kezdődő világbajnokságon Magyarország Nigériával, Ecuadorral és Ausztráliával került egy csoportba. Azt a sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy európai válogatottal nem kerülhetünk össze. Preisinger nem izgult a sorolás előtt. Utána azt nyilatkozta a szövetség honlapján, hogy nehéz megítélni a csoport erősségét, ez majd csak az ellenfelek alapos feltérképezése után derül ki.
"Olyan válogatottakkal játszunk, amelyek felnőtt szinten gyakori résztvevői a világbajnokságnak, így egész biztos, hogy korosztályos csapatuk is komoly játékerejű. Elsősorban első ellenfelünk, Nigéria eddigi U17-es vb-szereplése tiszteletet parancsoló, minden más csapatnál többször nyerte meg ebben a korosztályban a vb-t. A célunk természetesen az, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a torna nyolcaddöntőjébe."
A világbajnokságig három összetartás vár még a csapatra, júliusban elsősorban a kerettagok aktuális erőállapotára lesz kíváncsi, illetve "megnézzük, hol tartanak azok a labdarúgók, akik az Európa-bajnokságon nem kerültek a csapatba, de számolunk velük a keret összeállításában. Augusztusban, a csehországi Jezek-tornán és szeptemberben, a horvátok elleni felkészülési meccseken már a leendő ellenfelek játékának ismeretében állítjuk össze a programot, és az előttünk álló csoportmérkőzéseket figyelembe véve igyekszünk csiszolni a csapatjátékunkat."
Preisinger kalandos utat járt be, amíg eljutott a válogatott kispadjáig, hiszen volt a ZTE-nél rövid ideig volt edző (2012), aztán a harmadosztályú Oberwartot vezette, az Osztrák Kupában például az Austria Wiennel is játszottak.
Az egykori ZTE-csatárt és gólkirályt, aki az MTK-ban is lehúzott négy szezont, Bernd Storck kapitány és sportigazgató vitte az MLSZ-hez 2015-ben, és jó néhány castingfordulón ment át megfelelő eredménnyel, amíg a szövetség égisze alá került, és csapatot kaphatott. Már az előző, 2000-es korosztály felkészítésében is részt vett, de velük még Szélesi Zoltán meccselt, aki akkoriban Storck másodedzője is volt.
Adódott a kérdés, miért sikerült ennek a korosztálynak, és miért nem a másiknak, noha a 2000-eseket a legtehetségesebbek közt tartották számon.
Úgy gondolja, nincs nagy titok, az alapképességek most is rendben vannak, de azt megállapította, hogy a jelenlegi válogatott többet tudott előrelépni rövid idő alatt, mint az előző.
Az egykori center Preisinger 1996-ban két meccsen szerepelt az olimpián – Nigéria ellen becserélték, Japán ellen 80 percet játszott -, a felnőtt válogatottban ötször kapott lehetőséget, elsőre mindjárt a románok ellen 1999-ben.
„Hagi búcsúmeccse volt. Gyorsan hátrányba kerültünk, a tizedik percben már kettővel vezettek, menthetetlen meccs volt, nem volt egy hálás dolog beállni abban az ellenséges hangulatban, a boldogságom így nem lehetett teljes. Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal.
Már nem tudjuk meg soha, mi lehetett volna, ha a ZTE elenged az olimpia előtt a Salzburghoz, aminek Otto Barics volt az edzője. Soha nem derült ki az oka, miért hiúsult meg a szerződésem, ma már nem is fontos.
Félévig voltam csak légiós, a belga Geelben szívesen maradtam volna, de nem értem nekik annyit, hogy fizessenek értem, amikor megszűnt az együttműködés az MTK és a klub között 2000-ben. Hasznos időszak volt az a 14 meccs is, mert rájöttem, nem is tempóban van nagy különbség, hanem fizikálisan. A belga bajnokság erősebb volt mint a magyar, a 2000-es Eb-n a válogatott bentragadt a csoportjában hazai pályán, de még így is volt különbség, noha az MTK-ban jó sok válogatott volt akkoriban.”
A szakember sok nyilatkozatában kitért az Eb idején arra, hogy fizikálisan már most lemaradtak a 17 évesek kortársaiktól, ezért várhatóan a felnőtt futballba hendikeppel lépnek át a mieink.
A fizikális lemaradás azért ijesztő, mert a futballnak mégiscsak ez a legkönnyebben tanulható része.
Mégis egyszerűen izmosabbak az ellenfelek, látszik rajtuk, hogy komoly munkát végeznek a konditeremben, és nemcsak önszorgalomból betévednek. Emellett persze a labdás felkészítésük sem maradhat el.
Ezért is gondolja nagy eredménynek, hogy a válogatottja a négy meccsen nem kapott ki az Eb-n, a labdabiztosabb portugálokat megfelelő harcmodorral legyőzte, Izland és Oroszország ellen az utolsó pillanatokban billentette a maga javára a meccset. Sikernek könyvelhető el a helyezés mellett, hogy a nyolc közé sem kerülő angolok most már szóba állnak velük, már edzőmeccseket lehet lekötni velük. Az olaszok is elismerően szóltak a magyarok munkájáról. Vannak országok, amelyek persze még így is átnéznek rajtunk.
Ő viszont büszkén volt a csapattal együtt az Eb hivatalos szállodájában, a válogatottak pedig egyre csak fogyatkoztak a nagy ebédlő helyiségben, amikor pedig már majdnem kiürült, a mieink még akkor is ott voltak, mert újabb meccs várt rájuk, miközben a németeknek, osztrákoknak már korábban elkezdődhetett a vakáció. Fel sem tudta fogni, mekkora eredmény ez, és óvna mindenkit attól itthon, hogy egy kézlegyintéssel elintézze. Jócskán a magyar futball általános szintje felett teljesített a csapata, és mostantól nem lehet más dolga, minthogy ameddig csak tudja, fenntartja ezt az állapotot.
„Európa öt legjobb csapat között vagyunk. Egyéni képességekben nem, de csapatszinten igen.
Vannak olyan játékosok ebben a csapatban, akik már most egyéniségek, és vannak olyanok is, akik azok lehetnek. Négyen-öten nagy jövő előtt állhatnak, ha beleállnak a munkába. De csak akkor! Mert az igazi munka, az áldozathozatal, a lemondás csak most kezdődik. Szinte biztos, hogy páran elszállnak ettől a sikertől. Voltak ügyes, kvázi labdaművész játékosok, akiket be sem válogattam.
Mert a futballtudás ha nem is a sor végén van, de másodlagos tényező. A mentalitás mindent felülír nálam. Aki menekül az éles helyzetekben, azzal nem jutunk előrébb. Aki két veszített párharc után nem megy oda harmadszor, nem alkalmas. Lehet, hülyének vagy éppen öntörvényűnek néztek, hogy kihagyok technikás játékosokat. Kemény Dénest szoktam ilyenkor magamban idézni, akinek a könyvét elolvastam már vagy hússzor. A legjobb csapat nem feltétlen a legjobb játékosokból álló össze, és a szinten tartás a hanyatlás első jele. Azt szeretném, ha az én csapatom folyamatosan fejlődne.”
Nagy hiánynak gondolja, hogy jelenleg kevés az olyan jegyzett magyar szakember, aki mentalitása, nemzetközi tapasztalata, és eddigi edzői munkája alapján valódi példakép lehetne a többi hazai edző előtt. Mindig Dárdai Pál jön elő ilyen esetben, miközben a legfontosabb kérdés az, miért nincsen egy nagyobb mag az elmúlt 20 évből, akik hivatkozási alapot jelenthetnek. A válasz összetett és mégis egyszerű szerinte.
„Pali Berlinben nem volt színes ceruza a csapatban, de felfogta, mire van szüksége, mit kívánnak tőle, és azt nagyon komoly szinten, alázattal és profizmussal hozta is. Hiszem, hogy a mi korosztályunk tud segíteni a futballunkon.
Nem feltétlenül jobb edző csak azért valaki, mert külföldi. Azért mert valakinek nyugat európai címer van az útlevelén nem kell neki minden kamuját megenni. Elfogadom, ha bizalmatlanok a magyar edzőkkel szemben. Nekem is több rossz edzőm volt a pályám alatt, mint jó. De vannak lelkiismeretes, becsületes kollégák, akik hittel teszik a dolgukat és szakmailag is megütik a nemzetközi szintet.”
A 45 éves Preisinger realista és racionalista, a megelőzött válogatottakkal nem lesz könnyű a lépést tartani a jövőben, mert ehhez a játékosoknak egyénileg újabb és újabb lépcsőket kell lépniük. Ehhez partnernek kell lennie egy játékosnak, aki nem a fizetését, hanem a fejlődését nézi. Partnernek kell lennie a klubnak, az edzőnek. Tanulni kell más országoktól, ők hogyan építik be a most csak kevéssel a mieink előtt járó játékosokat, hogy évek múlva ne arról kelljen beszélni, miért nem futották be azt a karriert a 2002-esek, amikre hivatottak lettek volna. Hanem éppen arról, miért nekik sikerült hosszú idő után először.
Esélytelen a szó szerinti versenyfutás a nagy nemzetek válogatottjainak tagjaival, mert nagyobb a választék, könnyen tudnak hozni több olyan játékost, aki 3,7 alatt futja a harmincat, míg nálunk ez ritkaság. Az NB I.-hez elég, nemzetközi szinten ez már csak közepes eredmény.
Azt tapasztalja egyébként, hogy a magyar akadémiák elsősorban a magyar bajnokságra képeznek játékosokat, miközben nemzetközi szintre kellene.
„Amikor futballoztam, az első öt méterem szerény volt, utána felgyorsultam. Dombi Tibi vagy Herczeg Miki persze jóval előttem hasított, de 3,75 körül én is futottam, de nem csúfolnám magam azzal, hogy gyors voltam, de lehet, hogy ezt újra kellene gondolnom a mai játékosok eredményeinek fényében. Ezzel mindössze csak szeretném érzékeltetni, borotvaélen táncolunk.”
A spanyolokkal szemben ezért sincs jobb és üdvözítő taktika, csak a visszahúzódás, egyetlen más csapat sem fogja ellenük 70 százalékban birtokolni a labdát. Azokra az esélyekre kell várni amikor megkontrázhatóak. Egyébként meg szívni kell a vérüket.
Mi akkor is védekezésre készülünk, ha támadunk, ezért kaptunk ilyen kevés gólt
Őszinte a játékosokkal szemben is, a hitelesség szempontjából ez kifizetődő, és az őszinteségen kívül nem is lehet más út, nem akar elrugaszkodni a valóságtól. Egy csapat mindig keretek közt mozog, ezeket a kereteket pedig az edző adja meg. Nem várhat el olyat, amit nem tanított meg. Amit már oktatott, azt viszont szeretné viszont látni.
Az Európa-bajnokság négy meccse alatt egyszer hibázott taktikailag a csapat, akkor gólt is kaptak Izlandtól, a másik 355 percben elsősorban az történt a pályán, amit látni szeretett volna, amire felkészítette a játékosokat. Az nem igaz, hogy egy edző nem tudja befolyásolni a pályán történteket.
„A nyomás alatti helyzetekben jó döntéseket hoztak, ezt a nyomást sajnos nem tudjuk modellezni csak ilyen körülmények között, ilyen téthelyzetben.
A dinamikában le vagyunk maradva, könnyű megállapítani. A dinamika a kondícióból ered. 6-7 aprósággal, összehangolt mozgással viszont lehet a csapatjátékon érezhetően javítani, el lehet magyarázni a játékosoknak, hogy letámadásnál merről támadják meg az ellenfelet, hogy lehet a nyitott állásból labdát jobban felvenni.
Arra kell törekednünk, hogy dinamikusabbá tegyük a játékosokat, ha már a klubjaikban, az akadémiákon nem mindig követelik meg tőlük. Drasztikus a párhuzam, mindig pisztolyt tartok a fejükhöz, nem engedem, hogy lazítsanak, mert akkor szétcsúszunk.”
Úgy látja, nem hajszolják bele a játékosokat az edzéseken a nagyobb tempóba, a hirtelen ritmusváltásokba, mert sokszor elég a visszafogottabb iram is. Vagy azt hiszik, hogy az általuk komolynak gondolt iram, valóban az is.
Preisinger nem hisz abban, hogy ha pihennek, akkor majd gyorsabbak lesznek a játékosok, ő a terhelés híve. Az ajnározást nem szereti, el kell mondani, ha jól csinál valamit egy játékos, de arra még inkább fel kell hívni a figyelmet, ha valamit rosszul. És segíteni kell a javításban. Sok részletet kiragad a meccsekből, ezekben a jelenetekben szokott rámutatni a helyezkedési hibákra. Az alapelvekkel mindenkinek tisztában kell lennie, azt szereti, ha gondolkodnak a játékosai a pályán, ha mernek, mert arra nincs lehetőség, hogy ő a vonal mellől joystickkal irányítsa őket.
„Egy átlagembernek is rosszul esik a futás, ha sok időt kihagyott. Ha viszont két héten át minden nap mozog, sokkal jobban fogja bírni.
Láttam olyat, hogy egy harmadik komoly sprint után elszakadt az izma az egyik reményteljes fiatal játékosnak a válogatottnál. Nem csodálkoztam, nem szokott az ilyen terheléshez.”
A kapitány matematika-testnevelés szakos tanár, kilenc éven keresztül tanított, olyan iskolában is volt matek és tesitanár, ahol még csak tornaterem sem volt, mégsem panaszkodtak a gyerekek, megtalálta velük a hangot. A válogatott tagjai egyszer sem kérték, hogy segítsen nekik a leckében, pedig többször felajánlotta nekik a válogatott táborban lévő tanórákon. Lehet, hogy szemérmesek voltak, erre nem keresi a magyarázatot. „Örülök neki, hogy mindent tudnak.”
A vb-ig még jön egy fontos nyár, fontos alapozás, amikor reméli, egyéni tervek alapján is készülnek a játékosok. Bízik abban, hogy Kata Mihály az MTK-ban sokat fog játszani, és már felnőtt tapasztalatokkal gazdagodik augusztustól a másodosztályban. Molnár Rajmund várhatóan a Benficához kerül, Bekker Roland a Gladbachnál van, még nagyobb terhelést kap jövőre. A genki Németh Andrással leült beszélgetni, mert az elején nem érezte meg a csapat őt, utána viszont beilleszkedett. Övé lehet a jövő csatárposzton. Nem riad vissza a problémás játékosoktól, önmagát is annak gondolta.
„Azokhoz tudunk nyúlni, akikre már eddig is felfigyeltünk. Ezért úgy kell alakítani a pályán a játékot, hogy ne azok a játékhelyzetek legyenek túlsúlyban amibe az ellenfél jobb, mert abból nem jöhetünk jól ki. Alapelveinket következetesen be kell tartani és mellette bátran, önbizalommal, önmagunkat felvállalva kell játszani.
Hátha ez lesz az a korosztály, amelyik felnőtt szintre sem torpan meg, és sokan topligákban is megállják a helyüket. Ehhez tőlem minden segítséget megkapnak.”
(Borítókép: Preisinger Sándor. Fotó: Bődey János / Index)