Index Vakbarát Hírportál

Megvárja az UEFA, amíg valaki meghal?

2019. augusztus 6., kedd 17:05 | aznap frissítve

Enyhe ítélet az Európai Labdarúgó Szövetség mostani elutasító döntése a Honvéd óvása után? Pár példát kiragadtunk a múltból, amiből látszik, nem elszigetelt eset a Honvédé. Máshol, máskor fulladt már káoszba egy meccs. De jó gyakorlat az, hogy a játék mindenáron folytatódjon?

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hosszú tárgyalás után hétfőn meghozta a döntését, és nem változtatta meg a pályán elért eredményt, amely a román Craiova és a Honvéd összecsapásán született. A rendes játékidőben 0-0 lett az eredmény, majd tizenegyesekkel a Craiova jutott tovább, így a román csapat játszhat csütörtökön a görög AEK Athén ellen.

A csütörtöki visszavágó kirívó incidense a 120. percben történt: miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. De a meccset nem szakította félbe a bíró.  A Honvéd már a lefújás után nem sokkal jelezte, hogy megóvja a meccset. Ám az UEFA ezt elutasította, sőt, a Honvéd ellen is eljárást indított a szurkolói rigmusok miatt.

Az elutasítás indoklása:

Nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.

A korábbi román FIFA-bíró, Ion Cracuinescu nem véletlenül mondta már a meccs alatt, hogy megúszták, hiszen ha nem szakítja a bíró félbe a játékot, akkor jó esély van arra, hogy a pályán megszületett eredményt jóváhagyják. Az északír Arnold Hunter játékvezető, még ha a közelében is robbant fel egy hanggránát, nem szakíthatta meg a játékot, az UEFA szabályai szerint ezt csak a szervezet kirendelt delegátusa rendelheti el. Michael Appleby pedig nem látott okot erre. Ráadásul a román csendőrség lényegében presszionálta a folytatást.

Mi befolyásolja a végeredményt jobban?

Lehet lavírozni az UEFA szabályai között, de most először inkább menjünk egy kicsit vissza az indokláshoz. Eszerint tehát nem befolyásolta a bíró megdobása a végeredményt.

Nézzünk meg egy 2014-es esetet. A Legia játékosa, Bartosz Bereszynskiego a 86. percben, összesítésben 6-1-es állásnál beállt a Celtic ellen. Fontos: négy perc volt hátra, totálisan eldőlt már a továbbjutás, hiszen a lengyel bajnok mindkétszer jobb volt a skót bajnoknál.

Az a négy perc, az UEFA szerint érdemben befolyásolta a meccset, hiszen a lengyelek elkövették azt a baklövést, hogy egy olyan meccsen küldték csatába a középpályást, amelyiken nem lehetett volna, mert még volt egy érvényben lévő eltiltása.

Az UEFA akkor példás szigorral sújtott le – nem akarta mérlegelni, hogy az érintett nagyjából labdához sem ért –, 3-0-val a Celticnek adta a meccset, amelyik így a varsói 4-1-s vereség után kapott egy hazai 3-0-t, és már tovább is ment a BL-ben. A skótok megkapták a győzelemért járó pénzt is.

Sarkított a példa, de talán még jobban rávilágít az UEFA idejét múlt gyakorlatára.

Egy ártatlan cserét jobban büntetnek, mint egy olyan klubot, amelyik meg sem próbálta a szurkolóit fegyelmezni a rekordhosszúságú meccs alatt.

Mostantól egyértelmű: az UEFA kirekesztés elleni harcát kevésbé zavarja, ha egy klub ellenséges légkört teremt, és az első perctől folyamatosan gyaláz egy országot, majd a játékvezetőnek sérülést okot, mint egy figyelmetlenségből adódó csere.

Néma maradt a hangosbemondó

Amíg Magyarországon az első rasszista vagy uszító rigmus után a hangosbemondó figyelmezteti a szurkolókat a helyes viselkedésre, most egyszer sem mondták be azt, hogy tartózkodjanak ezektől. Ezt a marosvásárhelyi Kádár Zoltán erősítette meg nekünk, aki a pálya mellett állt, ő volt a Honvéd tolmácsa, a craiovai klub őt kérte fel a transzparensek átnézésére is, nehogy tiltott jelképek legyenek rajtuk.

Applebynek, az UEFA delegáltjának egyszer amúgy már le kellett jönnie a harmadik emeltről a pálya mellé, mert a negyedik játékvezető ezt kérte tőle. Akkor egy anyacsavart hajítottak a játéktérre, és azt meg is mutatta neki, le is foglalták. Akkor sem mondták be, hogy fejezzék be a dobálást. Nyilvánvaló, ez egy kétélű fegyver, hiszen még jobban fel is hergelheti az egyébként is már felajzott drukkereket. De emlékezhetünk, hányszor figyelmeztetik a hazai drukkereket a sportszerű biztatásra egy nemzetközi meccsen. 

Kádár többször hallotta a csendőrparancsnok érvelését – walkie-talkie-n ezt üzente –, hogy nem tudják garantálni a biztonságot, ha nem megy végig a meccs. Ezért mondta a Honvéd, hogy a Craiova tizenharmadik játékosa maga a csendőrség volt.

Felmerült az is, miért a pályán, miért nem külső hatásoktól mentesen, egy teremben, nyugodt körülmények között mérlegelték a folytatás lehetőségét. Kádár szemtanúja volt annak, amikor az öltözőfolyosón tartottak egy rögtönzött értekezletet, ekkor született meg arról a döntés, hogy a játékot folytatni kell.

Ő mondta el a Honvéd vezetőinek, hogy már a kezdés előtt ment a „Magyarország szopjon le” rigmus, és ahogy felhangzott a „Ria, ria, Hungária” biztatás, ez volt a válasz. 

Minden körülmények között folytatni kell

A Honvéd játékosai persze lőhették volna pontosabban a tizenegyeseket, és itthon is lőhettek volna egy gólt – érvelhet ezzel az UEFA. A Honvéd reakciója erre nyilván az, abban a légkörben, a játékosok sem lehettek nyugodtak, még ha nem is értették, mit mondanak nekik. Az üvöltést, és a köpködést viszont nagyon is érthették.

Nem tudni egészen pontosan mikor, de érezhetően

van egy olyan főszabálya az UEFA-nak, hogy a meccset minden körülmények között játsszák le, és csak a legindokoltabb esetben szakítsák félbe.

Ijesztő példa: tavaly augusztusban volt egy drámai eset az Európa Ligában, amikor a svéd Fredrik Klyver partjelzőt egy söröskorsó találta fejen a Sturm Graz–AEK Larnaca meccsen, dőlt a fejéből a vér, percekig nem tudott lábra állni.

A partjelző feje véres, elterült

Jól látható, pánikot keltő sérülés volt, azonnal elsősegélyben kellett részesíteni az asszisztenst. A delegátus nem esett kétségbe ettől, játszani kellett tovább.

A ciprusiak egyébként 2-0-ra vezettek Ausztriában, a 78. percben történt az incidens. A meccs végigment, a pályán elért eredményt meghagyták.

De mi van, ha a kapus sérül meg, ráadásul mindjárt a meccs elején?

Nem a fantáziánk mondatta ezt, hanem a 2015-ös Montenegró–Oroszország Eb-selejtezőn volt egy ilyen eset. Az orosz Akinfejev kapust a második percben fejbe dobták, rögtön le is kellett cserélni.

Akinfejev fejbe dobása

Mielőtt demagóg szabálymagyarázatba esnénk, ha a megilletődött cserekapus hibája után kap egy gólt Oroszország, és meccset befolyásoló hibát követ el, akkor hogyan nyugtatja meg az oroszokat az UEFA? Hiszen Akinfejev nem önszántából esett össze.

A selejtező kényszerszünet után folytatódott, aztán a 66. percben ismét félbe szakadt, akkor a tizenegyest rontó Sirokovot kezdték dobálni a drukkerek. Aytekin játékvezető akkor már beszüntette a játékot, nem kockáztatott.

Így is a második dobálásig kellett várni. Az elsőnél, amikor konkrét fejsérülés történt nagyvonalúan folytatódhatott a csata.

De nézzünk még pár példát. A románoknál volt egy a mostaninál sokkal komolyabb balhé 2009-ben, amikor a Dinamo Bukarest–Liberec meccsen a vendégek 2-0-s vezetésénél, a 84. percben előbb csak egy szurkoló rohant a pályára, majd több százan. Nehezen viselték, hogy csapatuk nem a várt eredményt hozta, és Blazek gólja után a pályán adták ki magukból a dühüket.

A játékvezető félbeszakította a meccset, az UEFA 3-0-val a cseheknek írta jóvá. Egy hét múlva a visszavágón aztán a Dinamo idegenben 3-0-ra nyert, és büntetőkkel továbbment.

A 2016-os Európa-bajnokságon is volt egy kisebb incidens, amikor a horvát drukkerek a pályára dobáltak gránátot, tűzijátékot, épp a játékteret tisztogató egyik munkás is megsérült. A Horvátország–Csehország találkozó félbeszakadt a 84. percben. Kényszerszünet után folytatták, a horvát drukkerek elől elzárni a csapatukat egy Eb-n nem egyszerű, nem is léptek semmit.

Ők a döntéshozók:

Felmerülhet az a kérdés is, hogy Csányi Sándor megbízatásai, az UEFA-ban betöltött alelnöki pozíciója ellenére is gyenge a magyar futballdiplomácia, ezért születhetett meg ez a döntés. Berzi Sándor ugyan tagja a fegyelmi bizottságnak, de érintettsége miatt ott sem lehetett az ülésen. Így volt ez akkor is, amikor a Magyarország elleni szankciókról szavaztak. A Nemzetek Ligájában nem lehettek nézők a görögök ellen, Wales ellen is be kellett egy szektort zárni.

Borítókép: A Budapest Honvéd játékosai a gól nélküli döntetlent követő tizenegyes-párbajban a labdarúgó Európa Liga második selejtezőfordulójának visszavágójaként játszott Universitatea Craiova–Budapest Honvéd mérkõzésen Craiovában 2019. augusztus 1-jén. A Craiova a büntetõkkel 3-1-re gyõzött a találkozó végén kialakult botrányos körülmények miatt a Honvéd megóvja a mérkõzést. MTI/EPA/Bogdan Danescu

Rovatok