Index Vakbarát Hírportál

Vádemelésig jutott a 2006-os németországi vb vesztegetési ügye

2019. augusztus 6., kedd 12:28

Vádat emelt a svájci ügyészség a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) három volt vezetőjével, illetve a FIFA korábbi svájci főtitkárával szemben a 2006-os németországi világbajnokság rendezésével kapcsolatos vesztegetési ügyben – írja az MTI.

A keddi bejelentés szerint

Az ügyészség szerint megtévesztették a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) illetékes bizottságának tagjait, hogy pontosan milyen célokra fizettek ki 6,7 millió eurót (2,1 milliárd forintot) a 2006-os németországi vb előtt. Az ügyészség azt is közölte, hogy a szervezőbizottság vezetője, Franz Beckenbauer ellen külön, a többi ügytől függetlenül vizsgálódik majd, mert a német futball-legenda egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy ott legyen a meghallgatáson.

Beckenbauerről még 2015-ben derült ki, hogy négy nappal a rendezési jog odaítélése előtt egy olyan szerződést írt alá Jack Warnerrel, a FIFA akkori alelnökével, amelyben a szavazatokért cserébe különféle előnyöket ígértek a végrehajtó bizottság Németországra voksoló tagjainak. A 2006-os vb ügyében végül 2016-ban indult vizsgálat, ezzel a botránnyal korábban ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.

Rovatok