Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni
– ez az idézet fogadott, ahogy beléptünk a csíkszeredai futballakadémia kollégiumába. A románok által üldözött, meghurcolt Márton Áron püspök mondta, aki az erdélyi magyarság emblematikus alakja.
Augusztus harmadikán mutatkozott be a román másodosztályban az FK Csíkszereda, miután júniusban megnyerte a román harmadik ligát. A tavalyi szezon nemcsak ezért volt emlékezetes a klubnál, hanem mert kiverték a kupából a Dinamo Bukarestet, és a 16 közé kerültek. A 38 ezres erdélyi város a jégkorongról volt eddig ismert és híres – összesen 14 olimpikont adott a téli sportágakban –, mostantól a futballjára is egyre inkább oda kell figyelni.
„Klubunkról fontos tudni, hogy nem csak a felnőtt szintre összpontosít, sőt: fő tevékenysége a Székelyföld Labdarúgó Akadémia működtetése” – írta a klub hivatalos honlapján köszöntőjében Szondy Zoltán klubelnök. Hozzátette még, hogy a felnőtt csapat célja, hogy minél magasabb osztályban szerepelve megmérettetési lehetőséget adjon a saját nevelésű játékosoknak.
Volt egy alapelvük, amihez nemcsak az indulásnál, hanem most is tartják magukat:
a felnőtt keret 80 százalékának saját nevelésű vagy magyar anyanyelvűnek kell lennie.
Arra is törekednek, hogy minél többen a pályán legyenek, de arra értelemszerűen nem lehet garanciát vállalni.
Szondy nemcsak a levegőbe beszélt, mert a 2013-as indulástól rövid idő alatt tehetségek sorát fedezték fel. Íme a névsor, akik megfordultak eddig a korosztályos válogatottakban, a kollégium dicsőségtábláján vannak fent a nevek.
Tamásnál érdemes megállni egy pillanatra, mert ő nemcsak folyamatosan játszik Felcsúton, de 19 évesen már gólt is lőtt az NB I.-ben. Amíg 1994-ben sóvárogva néztük Selymes Tibort Hagiék mellett a világbajnokságon, később sem volt reális esély arra, hogy Bikfalvi Erik a magyar színeket válassza 10 éve. A sort lehet folytatni, Tamással most elindulhat egy folyamat, ami vonzóvá teszi a magyar válogatottat. A válogatott pedig onnan kaphat erősítést, ahonnan eddig nem. A szlovákiai születésű Bénes László például hiába volt Győrben, a szlovák nemzeti csapatot választotta, pedig az egész család magyar.
Maradjunk azonban Székelyföldön. Az akadémia 2013-as indulását támogatta a magyar kormány, a jelenlegi mindennapi működéshez is kapnak közpénzt. Szondy szerint a sikeresség miatt ez a pénz érthetően emelkedik, eddig összesen mintegy 3,7 milliárd forint jött nekik Magyarországtól. A szakmai partnerük pedig a Mészáros Lőrinc vezette felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.
„A programot Tajti József írta, aki most a DVTK szakmai igazgatója. Egy nagy iratcsomó volt, amit átnyújtott nekünk, néhány DVD, pár VHS-kazetta. Nagyon kedvesen átadták, mi pedig szolgaian, szigorúsággal elkezdtük végrehajtani. A velünk kapcsolatban álló intézményeknél is szigorúan ellenőrizzük a végrehajtást. Annyit tettünk hozzá, hogy a fizikai felkészítést megerősítettük az itteni sajátosságok miatt. Nem azért, mert a székely gyerekek gyengébbek lennének, sőt.
Teljesen más itt a ritmus. A mi korosztályos csapataink úgy játszanak mindig, mint ha egy nemzetközi mérkőzésen szerepelnének. Romániában ellenünk kettőzött erővel készülnek, egy magyar csapatot utálnak, minket mindenáron meg akarnak verni, akárhol játszunk.
Ezért lett az a megoldás, hogy fizikailag erősebbnek kell lenniük a gyerekeknek. A magyarországi edzők mondják azt, hogy az itteni és a vajdasági gyerekek harcosabbak, jobb mentalitásúak, mint az otthoniak. Nem én gondolom így, hanem ők” – mondta az Indexnek Szondy.
A legfontosabb terv az volt, hogy a térségben felélesszék a magyar sportkultúra egy részét, ha nem tűnik nagy szónak, az egyesületi életet. Ennek ő az élharcosa. Hat éve például még nem volt harmadosztályú csapat Hargita vagy Kovászna megyében. Amikor indultak, egy nem létező fogalom volt a magyar futball.
„Állj meg vándor, gondoltuk akkor. A köztudatba vissza kellett ültetni, hogy a magyar nyelvű színház, a magyar óvoda és múzeum mellett legyenek sportegyesületek is errefelé. Ha itt élek, jogom van a sporthoz, a magyar nyelvű sporthoz is.
Nem vagyok arra ítélve, vagy kárhoztatva, hogy egy román edző miatt ne használhassam az anyanyelvem. Ez megtörtént korábban.
A két háború között virágzott itt a sport, mert a sportot békén hagyták, így sokan abban élték meg a magyarságukat.”
Emlékeztetett arra, hogy ezrek vettek részt a 30-40 évvel ezelőtti romániai sportban, és a legkönnyebben ott ment végbe az asszimiláció. Ha valaki Bukarestbe került (Steaua, Rapid, Dinamo), könnyen elveszítette identitását, mert román környezetben erre nagy esély volt, román szót hallott maga körül. Elég csak Gabriel Tamasra gondolni, aki tekerőpataki, de az apja a Dinamo sífutója lett. A gyereke már Bukarestben futballozott, majd sokszoros válogatott lett, a Celta Vigóban több szezont húzott le. Tartja a falujával a kapcsolatot, támogatja, nem felejti a gyökereit, de egy vak hangot nem beszél magyarul. Ezen a folyamaton nem csak ő, sokan átmentek régebben.
Csíkszeredában és az öt nagy, valamint 9 újonnan csatlakozó kisebb alközpontokban 4500 gyerek futballozik.
Ők nem toboroztak, könyörögtek, Szilágynagyfalu román polgármestere például fontosnak érezte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Létező sportegyesületekkel kötöttek együttműködési szerződést. Rosszakaróik szerint túlságosan is számon kérik az eredményt a partnereiktől.
A 4500 gyerek igen komoly létszám, fővárosi klubok megirigyelnék.
Szondy szerint ezen nem kell csodálkozni, mert nagyjából Magyarországnyi területet fednek le. Míg Budapestről három óra alatt az ország bármelyik pontját el lehet érni, ők Kolozsvárig sem jutnak el ennyi idő alatt Csíkszeredából. A fluktuáció nagy, ezért nem is feltétlen reális ez a szám, mert sokszor előfordulhat, hogy egy kis gyereknek előbb megtetszik a sportág, később viszont elfordul.
„Romániában a futballon kívül nincs más. Kis szigetecskék vannak, ahol megtelepedtek más sportok. A kosárlabdában utánpótlás bajnokság nincs. Ebből a szempontból ez az ország Latin-Amerikával mutat rokonságot. Nekünk ezt ki kell használni. Most már a városban több igazolt futballista van, mint hokis.”
Szintén alaptétel volt a klubnál és az akadémián, hogy az oktatás, az edzés magyar nyelven történik.
A magyarhoz hasonlóan a román szövetség is felmérte, milyen színvonalúak az akadémiák. Nálunk a Double Pass, odaát egy hozzá hasonló tematikát alkalmazó konkurens. A csíkiek a legjobbak közé kerültek még úgy is, hogy az adataik egy részét nem töltötték fel az adatbázisba. Nekik kellett cáfolniuk, óvniuk, hogy van U13-as csapatuk, van U15-ös csapatuk, és alkalmaznak táplálkozási szakértőt is. Óvás után végül a 6. helyre rangsorolták őket. Azt hitték, hogy majd jön egy nagy cég, és utat mutat, erre nem végzett alapos munkát.
A két U17-es válogatott legutóbbi találkozásán a magyar válogatottba a csíki gyerekek nem kerültek be, a románban volt négy. Többek közt az igazgató fia, aki gólt is lőtt a magyaroknak. Kétszer lemondta a román lehetőséget, de a magyarok nem hívták, így elfogadta. Erről Szondy nem szívesen beszélt.
„Talán elfértek volna a gyerekeink a magyar oldalon is. Tudomásul kell venni, messze vagyunk, nem teljesen épült még ki a rendszer. Bekerülni még lehet is a magyar válogatottba, megmaradni nagyon nehéz benne. A távolság kedvezőtlen nekünk, a brassói reptér nem épült meg, bejött a jóslatom. Pedig azzal le lehetne rövidíteni az utazási időt. Elfogadom, hogy egy magyar szakember inkább elmegy az MTK pályára, inkább elautózik Debrecenbe, minthogy 12 órát vezessen, hogy a mi meccsünket testközelből megnézze.
Többször jeleztem viszont, hogy ezen ildomos lenne változtatni. Szerencsére már nem tukmálni kell a gyerekeinket a magyarokra, hanem kíváncsiak rájuk. Mert a gyerekeink nem lógnak ki a román válogatottból. A magyar viszont amióta én szerepet vállalok, általában jobb.
Tény viszont, hogy a román válogatottban is fejlődhetnek, ha nem hívják őket a magyarból. Nem bántják ott a románok őket.”
Ebben a korosztályban még mindegy, hol játszanak a kettős állampolgársággal rendelkező gyerekek, később szabályozza vasmarokkal a FIFA, hogy ne lehessen csak úgy átjárás a nemzetek között. Bár nyilván a FIFA-nak nem egyszerű elmagyarázni, hogy volt egyszer egy Trianon.
A legfontosabb kérdés persze az, hogy 19 éves kora után hol folytatja egy futballista, amikor már a felnőtt futballba kell átlépni. Szondy érzékeli, hogy Magyarország a jövedelem miatt óriási vonzerőt jelent. A magyar harmadosztályban lehet annyit keresni, mint a román kettőben. De vannak olyan harmadosztályú magyar klubok, ahol a román élvonalnak megfelelő fizetéseket kínálnak.
Nem akart nevet mondani, de volt olyan román klubvezető, aki az ő segítségét kérte, hogy juttassa álláshoz NB I.-es csapatnál. Azt ígérte cserében, ha szabad kezet kap, akkor két éven belül ott lesz az Európa Ligában az adott csapat, amit kinézett magának. Szondy el is hitte neki, hogy meg tudja csinálni, de neki ehhez semmi köze. A példa viszont jól érzékelteti, milyen vonzereje van a jelenlegi magyar bajnokságnak.
Van egy olyan elképzelése, hogy
Székelyföld hamarosan konkurenciát jelenthet a Magyarországra áramló horvát és szerb légiósoknak.
Radikális változást a székely focitól nem lehet várni, de minden korosztályból kijöhetnek minimum hatan-heten, és akkor feltudják mérni a munkájukat. Nagy nevet edzőnek nem alkalmaznak, egyszer megtették, és meg is bánták.
Egy másik példa, hogy milyen nehézségei vannak. Megegyezett már egy spanyol játékossal, akit a csapat tengelyébe kívántak, felvázolta neki, hogy a székely foci a Bilbao mintájára szerveződik. A játékost érdekelte a projekt, mígnem beírta a Google-ba, hogy Románia. Ezek után az ügynöke felhívta őt, és sajnálkozva közölte, a játékos meggondolta magát, elállt a megállapodástól, mert azt látta, hogy az országban újra megjelent a kolera.
Szondytól azt is kérdeztük, mit mondana egy átlagos magyar adófizetőnek, miért van jó helyen náluk a pénze.
Azzal indította monológját, hogy ő nem székely, családja a Bánságból került Székelyföldre még Ceaușescu idejében, és élvezi a klubnál betöltött feladatát.
„A sajtó egy jól körülírható részét és az ellenzéki politikát megnyugtatni lehetetlen feladat, mert a határon túli magyarok támogatásával problémájuk van. Az átlagembert nem kell nyugtatni. Akik a határon túli programokat ellenzik, a magyarországi sporttámogatásokról, az építkezésekről, a fejlesztésekről sincs jó véleményük. Ezzel az ideológiával szemben nincs esélyünk. Van egy réteg, amelyiket nem érdekli, ha innen futballistákat kapnak. De mondanék én még valamit. Csak a marosvásárhelyi orvosi egyetemről 1990 óta 5 ezren mentek el Magyarországra. Ötéves az adat, de nem hiszem, hogy a trend megfordult volna. Nem Angliába, nem Németországba mentek, hanem Magyarországon boldogulnak. Az egészségügyi asszisztenseknél kimondhatatlanul magas ez a szám.
Vannak székelyföldi szakközépiskolák, amelyek gyakorlatilag csak Magyarországnak dolgoznak. A magyar adófizető nem fizetett ezért semmit, hanem ingyen megkapta. Ezeket az értékes embereket viszont tőlünk vették el. Nem a román államtól, hanem tőlünk, a Székelyföldtől. Alig működik itt az egészségügy, viszont életben tartja a magyart.
Magyarországi illetékes mondta nekem, de a székely segítség nélkül a magyar egészségügy már összeomlott volna. Demográfiai forrás vagyunk, csak nem tartozunk az országhoz. Az anyaország elvonzza a pedagógust, az autószerelőt is. A magyar autóipar dicséretre méltó fejlődése megint csak innen is elvonzott jó autószerelőket. Itt Székelyföldön már alig van szakember. Nincs kifogásom ez ellen, de ha lenne is, akkor sem tudnám megakadályozni. Nagyságrendileg évi 1-2 milliárd forintos támogatásért egy csomó mindent kap Magyarország. A számításban semmi ideológia nincs, egyszerű matematika. A Fidesznek is voltak romantikusabb elképzelései a határon túli magyarságról, de most pragmatikusan közelít a kérdéshez. Ha ide támogatás jön, az befektetés. Ha futballt vagy más támogatást kapnak az itteniek, jobban érzik itt magukat, jobban tudnak boldogulni, és amíg Erdélyben, Székelyföldön nagy számban marad meg a magyarság, akkor továbbra is érkezik utánpótlás innen az anyaországba az élet minden területére.”
Borítókép: fkcsikszereda.ro / Halmagyi Zsolt