Index Vakbarát Hírportál

Intenzív edzéseket tartott a futballkapitány

2019. szeptember 4., szerda 11:55

Marco Rossi szövetségi kapitány egyelőre kizárólag a magyar futballválogatott csütörtöki, Montenegró elleni barátságos mérkőzésére koncentrál.

"Az én szemszögemből minden meccs fontos, éppen ezért a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőről még nem beszéltünk, csakis Montenegróra koncentrálunk" - jelentette ki szerdán az elutazás előtti sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető.

"Nem lehet összehasonlítani a két csapatot, más az erősségük. Montenegró a széleken rendkívül veszélyes, mert ott nagyon gyors játékosai vannak".

Rossi arról is beszámolt, hogy intenzív edzéseket tartott, amelyek alapján úgy érzi, játékosai jó állapotban vannak, és nagyon motiváltak. A Podgoricában pályára lépő kezdőcsapat elmondása szerint összeállt a fejében, egyúttal megjegyezte, lesznek olyanok, akik mindkét találkozón szerepelnek majd, mivel a szezon elején sok futballistának még szüksége van játékpercekre.

"A Szlovákia elleni találkozó fontosabb, de a mostani jó lehetőség lehet azoknak a játékosoknak, akik egyelőre kevesebbet szerepeltek" - nyilatkozott Gazdag Dániel, aki bízik benne, hogy Montenegróban bemutatkozhat a válogatottban.

A Budapest Honvéd 23 éves középpályásának debütálására jó esély van, mivel posztján Nagy Ádám és Pátkai Máté is sérült.

A magyarok csütörtökön 20.45-től lépnek pályára Montenegró fővárosában, majd hétfőn 20.45-től a szlovákokat fogadják a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. A válogatott jelenleg vezeti csoportját három ponttal megelőzve Szlovákiát és a vb-ezüstérmes Horvátországot, de a két ellenfél eggyel kevesebb meccset játszott. (MTI)

Rovatok