Index Vakbarát Hírportál

Horvátország 4-0-ra kiütötte a szlovákokat

2019. szeptember 6., péntek 22:35

Mivel Magyarország eddig mind a négy labdarúgó Európa-bajnoki selejtezős napon a pályán volt, most jött el a szabadnapja. Eközben Nagyszombatban Szlovákia Horvátországot fogadta, Wales pedig az eddig pont nélküli Azerbajdzsánt a magyarok csoportjában.

A vb-ezüstérmes horvát keretből a mostaniban már csak tízen maradtak mostanra, a legnagyobb hiányzó Ivan Rakitic volt, aki a jövőjét szeretné lerendezni a Barcelonánál, és saját kérésére nem hívta meg őt a kapitány, Zlatko Dalic. A középpályás kiszorult a katalán csapatból, és könnyen lehet, hogy távozik.

Ugyan már átadták a pozsonyi stadiont, nem tudtak megállapodni a használatáról, ezért ugyanaz volt a helyszín, mint márciusban, ebben a stadionban verték a hazaiak Marco Rossi válogatottját.

Előre nem lehetett megmondani, hogy melyik eredmény lett volna a jó a mieinknek. Most már tudjuk, a horvátok - meglepően magabiztosan - győztek, így a csoport első helyére ugrottak.

Úgy is kezdték a meccset, hogy nem akarják a véletlenre bízni az eredményt.

Már a 10. másodpercben ott voltak a szlovák kapu előtt, de az a helyzet kimaradt. A nyolcadik percben Brozovic lőtt kapufát, félóra múltán Vlasic csavart a tizenhatos vonaláról a felső lécre egy lecsorgó labdát. A kettő között Modric szöglete után egy lepattanóra Vida startolt rá, de négy méterről csúnyán fölélőtt. 

A horvátok lényegesen veszélyesebbek voltak, de Mak lövésénél, illetve Duda helyzeténél a horvát védelemnek, és Livakovicnak is volt dolga. A Dinamo Zágráb csatára, Petkovic is jól mozgott és gólra törő volt, kis területen is nagy helyzetet harcolt ki magának.

Amikor már úgy látszott, hogy a félidőig nem tudják a horvátok a fölényüket gólra váltani, akkor a CSZKA játékosa, Nikola Vlasic megnyert egy párharcot a Vigóban futballozó Lobotkával szemben, majd mielőtt az interes Skriniar kiléphetett volna rá a jobb alsó sarokba lőtt. A 21 éves Vlasic volt a horvátok egyik legjobbja.

A szlovákokban megvolt a lendület, bár a Kínából érkező Marek Hamsík sokszor csak lassította a játékot, pontatlanul passzolt, és általában körülményes volt.

A félidőig a horvátok négy szögletet rúgtak, miközben a hazaiak egyet sem. 15-ször vették célba a kaput, a szlovákok csak négyszer. A 15 kifejezetten magas szám, mert nagyjából három percenként tüzeltek. Az adatok jól tükrözték, a horvát csapat gyorsabban, tetszetősebben és nem utolsósorban veszélyesebben játszott.

MÁSODIK FÉLIDŐ:

A fordulás után rögtön belőtte második gólját Horvátország. Perisic 20 méterről vállalkozott, Lobotka pechesen ért bele, az elvetődő Dubravka így csak azt láthatta, hogy a kapu közepébe vágódik a labda. A lövést könnyen fogta volna, így azonban tehetetlen volt.

A szlovákok helyzettel válaszoltak, Livakovic azonban jó helyen volt, amikor Mak helyzetbe került.

A horvátok ezek után is uralták a játékot, a 72. percben pedig végleg el is döntötték a pontok sorsát. Petkovic kapott jó labdát a tizenhatoson belül, sarokkal tette maga elé, amivel le is fordult Vavróról, és könnyedén passzolta el a labdát a kapus mellett. A negyedik gólt Lovren fejelte, Dubravka mellényúlt, mintha ő is feladta volna már lélekben ezt a meccset. Hogy nem lett még nagyobb a különbség, az csak a szerencsén múlt, a fiatal horvátok ugyanis élvezték a játékot. 

A szlovákok nem tudtak, és lehet, nem is akartak megújulni, mert már nekik is fontosabb lett a hétfői meccs Budapesten.

Tisztult a kép, ha a mieink nyernek hétfőn, óriási lépést tesznek az Eb-részvétel felé.

stat

Azerbajdzsán egy öngóllal került hátrányba Walesben, aztán egyenlített, de végül 2-1-re kikapott.

csoport

A többi pénteki eredmény:

Rovatok