Márciusban ő adta át a Slovan új stadionját, beválasztották a klub hírességei közé. Vencel Sándorként született, Alexander Vencelként lett híres kapus, vb-szereplő. A híres Panenka-gólban is szerepe volt. A fia szintén kapus volt, most a FIFA egyik programjának a vezetője. Pozsonyban beszélgettünk vele a sorsdöntő magyar-szlovák focimeccs előtt.
„Láttam egy képet, amikor a gyerekek a pozsonyi stadion eredményjelzője melletti jegenyefán csüngnek, onnan nézik a meccset. Nem látszik az arcom, annyira nem éles a kép, de bennem élesen él, az egyik én vagyok. A stadion tömve volt, Csehszlovákia Jugoszláviát fogadta.
Tizenhárom éves voltam akkor, az 50 ezres tömegből semmit sem láttam volna, de mivel falusi gyerek voltam, azt tanácsolták, másszak fel gyorsan a fára. Nem tartott semeddig, felmentem.
A jugoszlávok kapusa, Beara lenyűgözött. Grosics Gyulát nem láttam a tévében, csak a rádióban hallottuk Szepesi György közvetítésében. A 6:3-nál és a vb-döntőnél is ott ült az egész Csallóköz a rádiók előtt” – a 75 éves Alexander Vencel emlékezett vissza első jelentősebb futballélményeire.
Öt év múlva már abban a kapuban állt, amelyik mögé felmászott.
1957. májusban látta ott először Bearát, 1962-ben már az ő védéseiért szurkoltak. A Honvéd volt az ellenfél, ő pedig 17 évesen bravúrok sorát mutatta be, 2:1-re nyertek.
A később 25-szörös csehszlovák válogatottságot kiérdemlő Vencellel magyarul beszélgettünk. Az erdélyi Nagyilván született 1944. február nyolcadikán, oda sodorta a családját a háború. A németeknek egy fontos vasúti csomópont volt az erdélyi település, aki tudott magyarul, azokban megbíztak, őket helyezték át. Vencel édesapja vasutas volt, Vágsellyéről oda vitt az útja. Később, még a háború előtt, a front mozgásával visszamentek a Csehszlovákiához kerülő területre.
A futball megtetszett neki, a Jankech-fivérek a házuk közelében játszottak, Jozef jóval később a szlovák válogatottat is irányította. Vencelt beállították a kapuba, mert magas volt, nem is tiltakozott.
Korán felfigyeltek a tehetségére, Pozsonyba került, és 1961-ben már azt mondták neki, William Schrojff mellett a helye. A csehszlovákok 1962-ben a magyarokon átlépve vb-döntőt játszottak, a kapust akkoriban a világ egyik legjobbjának tartották. 62-ben pedig már be is mutatkozott a felnőtt csapatban, Schrojff akkor éppen a vb-n védett.
„Nehéz ezt elmondani, milyen érzések vannak ilyenkor az emberben. Öröm és kábulat egyszerre. Két év múlva találkoztam Grosics Gyulával is, amikor Tatabányán játszottunk, akire csak messiásként tekintettem. 1965-ben pedig már bemutatkoztam a felnőtt válogatottban, Romániában játszottunk.
Amikor az ország felett repültünk, a pilóták mindig mondták nekem, nézzek le, ott van Nagyilva, ahol születtem.”
A románok ellen rögtön tétmeccsen dobták a mély vízbe, nyertek is 3:1-re, de a vb-re nem jutottak ki, mert megverték őket a későbbi bronzérmes portugálok.
A klubjában, a Slovanban is az övé lett az egyes számú mez, 1965-től 1977-ig 321 meccsen állt a kapuban, 134 olyan meccse volt, amelyiken nem kapott gólt. A rekordját Petr Cech döntötte meg, ő a Spartából ment előbb a francia Rennes-be, majd az angol Chelsea-hez, amelyikkel BL-győztes lett.
A szurkolók imádták, bíztak benne, ma is a fülében cseng, amikor azt mondták neki egy-egy meccs előtt, rendezd le az ellenfelet, ne kapj gólt. Aki magyarul szólt hozzá, annak magyarul válaszolt, aki szlovákul, annak szlovákul.
„Sétáltam az unokámmal Pozsonyban, aki csak csodálkozott, ki lehettem én, hogy annyian megállítanak, pedig én már rég abbahagytam. Úgy látom, az ötveneseknek jelentettem valamit, a magam korabeliek még azt is elmondják, mekkora védésem volt egy bajnokin vagy válogatott meccsen. És hát a szurkoló már csak olyan, a szememre vetik, hogy kaphattam szögletből gólt a Barcelona elleni KEK-döntőben. Magyarázkodhatnék, hogy elvakított a reflektor, de egy rossz lépésen múlt az egész, mögöttem Zlucha állt a gólvonalon, aki 190 centi, meg se fordult a fejemben, hogy baj lehet, ha átmegy felettem a labda, mert majd ő kifejeli. Nem tudta kifejelni,
azt kívántam, hogy a Jóisten nyissa meg alattam a földet, én pedig süllyedjek el olyan mélyre, amilyenre csak lehet.
Aznap jól ment a védés, ahogy visszanézem a felvételeket, magam is meglepődöm, mit szedtem a felső sarokból. Bevillan nekem is ilyenkor sok minden a múltból. Azzal védéssel pedig a mai napig álmodom, amikor a KEK-döntő utolsó percében a két védő között eljön a labda, elvetődöm a jobb kezemre, és ki sem jön rólam a labda. Mert azzal jóvá tettem valamit. A valóságban és álmomban is megfogom a labdát, nem egyenlítenek ki a katalánok, és megnyerjük a meccset 3-2-re, jöhetett az ünneplés.”
A Slovan legnagyobb sikeréből így vette ki a részét, de érdemes végignézni, milyen csapatokon keresztül vezetett az út a baseli döntőbe.
A fináléban aztán jöhetett a Barcelona, amelyik az elődöntőben a Kölnt verte meg. A katalánok első nagy sikerükre készültek, mert az 1961-es BEK-döntőben a Benfica legyőzte őket. A meccs előtt minden a Barcáról szólt, az edzőjük, Michal Vican nem véletlenül mondta, nekik az csak jó, ha már elhiszik, megnyerték ezt a meccset. Nyugodtan készülődhettek, nem zavarták őket az újságírók.
A meccs aztán tökéletesen indult, már a második percben Cvetler góljával, 3-1 után jött az a már említett szögletgól, és az utolsó pillanatokban az a négy védés. Mindig megállapítja, ez a legszebb emléke. Még akkor is, ha ezer dolláros győzelmi prémiumot ígértek neki, de annak csak a töredékét kapták meg a meccs után. Ma már mosollyal gondol erre, akkoriban persze bántotta őket az átverés.
Ma már az is csak egy érdekes sztori, hogy majdnem a brazil Botafogo kapusa lett 1974-ben. A vb előtt volt egy edzőmeccs, amelyiken ámulatba ejtette a brazil publikumot. A klub mindent megtett azért, hogy leigazolja, és az államelnök ugyan már áldását adta a szerződésre, a pártbizottság az utolsó pillanatban veszélyesnek találta. (Hat évvel vagyunk ekkor a prágai forradalom után.)
Nem tanakodik rajta, milyen lett volna, ha Brazíliába szerződik, azon sincs értelme gondolkodni, milyen lett volna, ha esetleg a magyaroknak véd. Nem olyan idők voltak, amikor bárki is szabadon dönthetett a sorsáról.
Az 1969-es vb-selejtező a magyarok ellen meg is viselte. Magyarországon 2-0-ra kikaptak, akkor ő állt a kapuban, és megbélyegezték azzal, magyar érzelmű. Ha durvábban akarunk fogalmazni: áruló. Volt a csapatban egy másik magyar, a remek technikájú tardoskeddi középpályás, Szikora György, őt azzal vádolták meg, kiszivárogtatta a taktikát a mieinknek. Megjelent egy olyan rosszindulatú cikk is, hogy Szikorával tizenketten lesznek a magyarok a pályán.
„A magyar újságok azt írták, jól védtem, a csapat legjobbja voltam. A szövetségi kapitány, Jozef Marko is tudta ezt. Odahívott a prágai visszavágó előtt. Azt mondta,
Sanyi, tudom, jó formában vagy. Megérdemelnéd, hogy ott legyél a kapuban, de ha még téged is beteszlek, két cseh marad a csapatban. Abban a szentséges pillanatban bántott a dolog, nem viseltem jól, mert tényleg nagyon jó formában éreztem magam.
Ha Pozsonyban lett volna a meccs, lehet, hogy bizalmat kap Vencel, de mivel Prágában volt, el kellett fogadni az egyébként szlovák származású kapitány döntését. Akkoriban a csehek elfértek egy szobában abban a válogatottban, ezzel cukkolták is olykor a cseheket.
A mieink 3-1-re vezettek, a közönség a cseheket követelte a csapatba, végül egyenlítettek, és akkor még nem lehetett tudni, a magyar futball egyik későbbi nagy bukását hozta el az a döntetlen. A két országnak ugyanis Marseille-ben kellett eldöntenie, melyikük utazhat az 1970-es vb-re. Először úgy volt, hogy Brüsszelben lesz a meccs, végül a francia város mellett döntöttek, ahol alig 10 ezer néző volt kíváncsi a hatalmas téttel bíró összecsapásra.
„Ahogy belerúgtunk a labdába, gól lett. Míg a magyaroknál azt láttuk, megzavarodtak. Van olyan, hogy egy csapat rossz napot fog ki, de a magyarok bénultan játszottak. Álmunkban nem gondoltunk arra, hogy ilyen simán nyerünk, mert azért tartottunk a riválistól. Nemigen törtük a fejünket a magyarok baján. Nekem azon a meccsen egy perc jutott, az edző megkérdezte, megfogom-e Kocsis Lajos tizenegyesét. Mondtam neki, megpróbálom. De elárulta, ha beküld, akkor kapok a prémiumból. Ez volt a fájdalomdíjam. Nem fogtam meg, Kocsis Lajos bevágta a felső sarokba, senki se fogta volna meg. A meccs utáni vacsorán fagyos volt a hangulat egy darabig, aztán kezdett felengedni, végül már együtt énekeltük, hogy az a szép, az a szép, akinek a szeme kék.”
A csehszlovákok mindhárom vb-meccsüket elveszítették, mert Vencel szerint a felkészülés nagyon rosszul sikerült, a magaslatra nem készültek fel, és amíg erővel bírták, vagyis a szünetig, addig nem is volt baj, de utána már nem tudták a lépést tartani. Többen hánytak a szünetben. A brazilok ellen vezettek, kikaptak 4-1-re. A románok ellen vezettek, kikaptak 2-1-re, akkor ő állt a kapuban, ezzel valóra vált a gyerekkori álma. Úgy érezte, sokkal több van abban a csapatban.
Az Európa-bajnokságon a döntőben legyőzte az NSZK-t, akkor a kollégája, Victor állt a kapuban. Kölcsönösen tisztelték egymást. A 2-2-es meccset tizenegyes rúgások döntötték el, és Panenka odament hozzá, megkérdezte tőle, ha ő Sepp Maier helyében lenne, akkor mit tenne.
„Azt feleltem, valamelyik sarokra elvetődnék. Másképp nincs esély, hogy megfogjam a labdát. Két perc múlva Antonín odaállt a büntetőhöz, és megcsinálta azt a felejthetetlen mozdulatot, amit azóta olyan sokan megpróbáltak. Nekem csak később esett le, hogy az is lehet, közrejátszottam egy kicsit a mozdulat megszületésében a válaszommal. Mert Maier elvetődött. Bár Antonin azt mondta, amikor elindult a tizenegyeshez, még akkor sem tudta, hogy ezt a lövésfajtát fogja végrehajtani.”
Úgy gondolja, az volt a történelem legjobb csehszlovák válogatottja. Arra ő is csak keresi a választ, hogy az ország felbomlása után miért a csehek voltak jobbak. Igaz világbajnokságon legutóbb a szlovákok jártak, 2010-ben, míg a 2016-os Eb-n mindkét nemzet ott volt.
1992-ben már egy másik Vencel állt a Slovan kapujában, amikor vérfagyasztó jeleneteket láttunk a lelátón, kommandósok rohantak be a lelátóra, és ütlegelni kezdték a Fradi-tábort.
„Már a meccs előtt nagy volt a feszültség, akkoriban a politika is sokat hozzátett ehhez a feszültséghez. Szörnyűség volt, ami akkor történt”
– akkor ő a kispadról nézte végig a meccset, kapusedző volt.
Vencel volt egyébként, aki a Fradit feltérképezte Magyarországon, Nyilasi Tibor fel is ismerte, természetesen vele is magyarul beszélt. Fia Strasbourgba szerződött, most is ott él.
„Nagy respektje van most itt a magyar válogatottnak újra. Nagyon szeretném, hogy mindkét nemzet ott legyen az Európa-bajnokságon, de azt hiszem, az egyik elbúcsúzik, mert a horvátok jobbak annál, hogy ne jussanak ki. A Slovanban játszó Holmannal minden nap találkozom, beszélgetünk a játékról, az érzéseiről. Kitűnő viszonyban vagyok vele. Úgy tervezik itt, hogy könnyebb a magyarokat még egyszer megverni, mint a horvátokat, még ha sok problémájuk is van. A szlovákok 4 ponttal már igen boldogak lennének hétfő este.
Az a csapat, amelyik most nem szerez 4 pontot, hátrányba kerül. Még a horvát is. Már nincs izgalom bennem, elmúlt. Volt éppen elég drukk bennem, amíg a kapuban álltam vagy a kispadon ültem.
A tévé előtt fogok ülni, a pályán pedig a jobb fog nyerni, remélhetőleg nem feszült légkörben. De én azt sem bánom, ha döntetlen lesz.”