Index Vakbarát Hírportál

Tekintélyt parancsoló győzelemre készül a Fradi

2019. október 3., csütörtök 10:33

Nem visszavágó lesz, mert már a csoportkörben vagyunk

– hangsúlyozta a Ferencváros–Ludogorec Európa Liga-csoportmeccs előtt a bolgár bajnok legjobb játékosa, Claudiu Keserü. Mivel a gólerős csatár nem játszott a két csapat júliusi BL-selejtezős meccsein, neki nem is lehet visszavágó, de az egész csapatot azért fűtheti a revans vágya.

A Fradi csütörtök este harmadszor verheti meg ebben a szezonban a jobb erőkből álló, értékesebb játékosokat felvonultató bolgárokat, ami óriási bravúr lenne. A Bajnokok Ligájában kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel mentek tovább a mieink. (A Ludogorec 2014-től csak egy idényben nem jutott a főtáblára, ami jól jelzi erejét.)

Azóta a bolgárok edzőt cseréltek, és most sokkal erősebbnek látszanak, mint a nyáron, amikor öntelten és kicsit nagyképűen érkeztek, és úgy hírlik, a csapategység sem volt az igazi. Az új edző, Sztanyiszlav Gencsev jobbá formálta a csapatot, vele még nem is veszítettek egy tétmeccset sem.

A Fradi jobbhátvédje, Lovrencsics Gergő nagyon jól megragadta a lényeget, amikor azt mondta, egyénileg ismerik az ellenfelet, hogy csapatként mennyit fejlődtek, erősödtek-e, az majd most derül ki.

A magyar bajnok az Espanyol ellen jó benyomást keltett, kis szerencsével még nagyobb meglepetést is elérhetett volna. Egy magyar csapatnak egy spanyollal szemben döntetlent elérni, mindig elismerésre méltó.

A Ludogorec már most többet ért el, mint a tavalyi sorozatban, amikor nem tudott nyerni. Most azonban álomjátékkal verték 5-1-re az orosz bajnokságot vezető CSZKA Moszkvát, ezért vezetik a csoportot. Nem titkolták, nyerni jönnek.

A Ferencváros is ott lesz azonban a pályán, és Szerhij Rebrov csapatának azt kell megmutatnia, hogy képes szervezetten játszani, miközben nem mond le a támadásokról, továbbá hogy képes fegyelmezetten védekezni és saját közönsége segítségével gyorsan támadni. Tokmac mellé még két vagy három játékosnak kiemelkedő teljesítményt kellene nyújtania, és akkor egy újabb bravúr sem elképzelhetetlen. 

A mérkőzést 18.55-től a Sport1 közvetíti.

(Borítókép: A ferencvárosi játékosok edzenek Barcelonában. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok