Természetesen Katarban is a futball a legnépszerűbb sport, de ez egy csütörtök esti bajnoki meccset nézve nem annyira látszik. Egy Felcsút-meccsen vagy egy megye II.-es derbin is lehetnek annyian, mint az al-Duhail−al-Sailiya-mérkőzésen.
A stadionépítési láz Kataron is végigsöpört, így az al-Duhail is kapott egy körülbelül tízezres arénát, amely olyan sterilnek és érintetlennek tűnik, mintha csak tegnap adták volna át, pedig már hat éve felavatták. Pont a kezdésre esünk be, de így is túlzás nélkül válogathatunk a helyek között, csak lézengenek az emberek a stadionban. A csütörtök az itt az európai péntekkel egyenértékű, tehát akár még lehetnének is többen. A főlelátón fogtunk széket, bőven párnázottat, pohártartóval. Mintha csak moziban ülnék, csak olyan érzése van az embernek, hogy amit lát, az még csak a film előtti reklám, gyorsan túl kellene esni rajta.
A két csapat szemre szép focit játszik, de nem észveszejtő a tempó, persze a 32 fokos melegben talán ez nem is várható el. A hat bajnoki címet begyűjtő al-Duhail, ami korábban a Lekhwiya nevet viselte, és olyan, mintha a magyar TEK-nek lenne a futballcsapata, a forduló előtt a második helyen állt, a papírforma szerint nem jelenthetett neki nehézséget otthon a hatodik al-Sailiya legyőzése. A játékot dominálta is a hazai csapat, elég sokszor kapu elé került már az első húsz percben is.
Katarról az a képzetünk, hogy a rengeteg pénzéből bárkit megvehet, de szemmel láthatólag nem viszik túlzásba a játékosvásárlást. Az al-Duhail a legtehetősebb klub a katari élvonalban, a Stars League-ben, de a kezdőjében csak három külföldi van, és a kispadon is csak egy ül. Az egyetlen nagy név, Mehdi Benatia. A marokkói védő a Juventusból igazolt ide. Az ellenfél is többségében katariakra épít.
Abban az országban, ahol a nagyjából 3 milliós népességből csak tíz százalék számít őslakosnak, nehéz lehet elkötelezett szurkolói bázist építeni, az al-Duhailnak sincs izmos tábora a jelek szerint. A keménymag egy körülbelül 30 fős csoport, zömmel afrikai bevándorlókból áll, a szurkolás meg jórészt dobolást és kántáló éneklést takar. Elég kitartóak, az elsőtől a 18. percig egy pillanatra sem álltak le a munkadalhoz hasonlító szurkolással. Persze ez öncélúnak is tűnt, egy idő után nem is nézték a meccset, hanem egymással szembe fordulva buliztak.
A főlelátón főleg anyukák ülnek 3-5 éves kiskölkökkel, meg néhány tucat olyan futballrajongó, aki nem valamelyik csapatért, hanem csak a játék miatt jött ki. Az egyetlen olyan szurkoló, aki még a klub sálját is viselte, rezzenéstelen arccal ülte végig az első félidőt.
A 24. percben pedig örülhetett volna, Khalid Mohammed egy nagyszerű távoli lövésből megszerezte a vezetést. Az előny nem tartott sokáig, hét perccel később egyenlített az al-Sailiya. A két gól közötti különbség egyike az volt, hogy utóbbinál előzékenyen nem kapcsolták be a gólt jelző ordító géphangot. Az egyenlítő gólnál a bíró ivószünetet rendelt el. Erre jól felkészültek a csapatok, a technikai zóna vonalát végigszórták vizes palackokkal, és rögtön előkerült egy nagy, kukához hasonlító vödör is, amiből egy óriási szivaccsal mosogatták magukat a tikkadt játékosok. A bíró mindeközben pedig lenyomott egy banánt. A stadionban ülve egyébként viselhető a meleg, már ha jó oldalra ül az ember, a négy sarkán megnyitott stadiont átjárta a szél.
A félidőben azért így is jól esne valami frissítő, de azt meg nem olyan könnyű beszerezni. A VIP-be tévedve láttuk, hogy pincérek szaladoznak kávéval és üdítővel, de az egyszerű szurkoló ott nem kaphat semmit. Kis bolyongás után két pályamunkás mondja is, hogy itt nincs igazi büfé, aki akar valamit enni-inni, az hozza magával. Nagyobb meccseken előfordul, hogy a lelátókat járja egy mozgóárus. Végül mi is találtunk egy asztalkát, ahol hozzá lehetett jutni néhány dologhoz. A lefóliázott pohárban árult vizet kihagytuk, de a mini tökmagot és az óriás szotyit muszáj volt letesztelnünk. Előbbi tévedés, utóbbi remek, és a fűszeres lepény is megért pár riált. A meccsre egyébként elég olcsón lehet bejutni, 10 és 20 riál (850-1700 forint) között mozognak a jegyárak, de az biztos, hogy nem ebből tartják fönn a stadiont és a csapatot. A reklámok is inkább népnevelőek, semmint vásárlásra buzdítanak, a meccs közben „Az oktatás mindenek felett" és „Hagyd abba a dohányzást, és nyersz" feliratok futottak a paneleken.
A második félidőt már a dobos szurkolók mellől néztük végig, de hát kiderült, nem a csapatok, hanem ők maradtak az öltözőben, hogy futballklasszikust idézzünk, 25 percig csendben üldögélnek. Pedig volt történés bőven, előbb az al-Duhail kapott egy 11-est egy becsúszás miatt, amit aztán videóbírózással visszavonnak, majd egy szabadrúgás után az al-Sailiya is betalált. Ezután is hosszas álldogálás jött, végül elvette a gólt a VAR. A hajrára aztán a szurkolók is felélénkültek, volt is miért, a 85. percben az al-Sailiyából kap remek lehetőséget Anszarifard, de hiába vezette egyedül a kapura a labdát, a kapusba lőtt. A 90. percben aztán egy másik egyéni megoldás döntött, Muhanad Ali indult meg, és vert át testcselekkel három védőt, mielőtt a kapuba lőtt és vitte győzelemre az al-Duhailt.
A meccs lefújása után pillanatok alatt kiürült a stadion, mondjuk ennyi emberrel ez nem nagy mutatvány, a győztes csapat meg sem próbálta ünnepeltetni magát a lelátók előtt, valószínűleg elég rutinosak már, vagy a melegben minden lépéssel takarékoskodnak.