Index Vakbarát Hírportál

Cifrán nem szidhatta a bírót, mert nem tud spanyolul

2019. október 7., hétfő 12:13

A Barcelona 4-0-ra megverte vasárnap este a Sevillát, ezzel a második helyre ugrott a tabellán, a Real Madrid mögé.

A több mint 100 millió euróért vásárolt Ousmane Dembele lőtte a harmadik gólt, de kevéssel a vége előtt kiállították. A francia szélső augusztus végén megsérült, a múlt héten tért vissza, most kezdő volt, de könnyen meglehet, hogy nemcsak egy meccsre tiltják el, vagyis októberben már nem látjuk őt. Március után volt ismét eredményes.

A csapat edzője, Ernesto Valverde azt mondta, nem tudja, mit mondhatott, de az biztos, hogy hosszan nem szidhatta a játékvezetőt, mert nem tud spanyolul a játékos.

A spanyol lapok kiderítették, mi hangzott el.

"Nagyon rossz bíró vagy"

- ezért kapta meg az azonnali piros lapot Dembele.

A Marca nem véletlenül hozta példaként, hogy hasonló kijelentésért már Robert Pirest vagy a dán Krohn Delit is 2 meccsre meszelték el. Ha így lesz, az El Clasicóról is távol marad.

Mateo Lahoz volt egyébként a játékvezető, akit közelről megcsodálhattunk a magyar-szlovákon is.

Rovatok