Index Vakbarát Hírportál

Jön a 24 csapatos klub-vb: 1 milliárd dollárt hoz

2019. október 24., csütörtök 10:49

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy 2021-ben Kínában rendezik meg az első, 24 csapatosra bővített klub-világbajnokságot. 

A szervezet döntéshozó testületének sanghaji ülése utáni sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte: a tornát júniusban és júliusban játsszák, a lebonyolításról és a résztvevők kvalifikációjáról későbbre ígért részleteket. 

Annyit viszont elárult, hogy Európát nyolc csapat képviseli majd: a Bajnokok Ligája és az Európa Liga legutóbbi négy kiírásának győztese, amennyiben pedig egy klub többször is győzni tudott, úgy ranglista alapján osztják tovább a helyeket.

Az afrikai, az ázsiai és az észak-amerikai konföderációból három-három, a dél-amerikaiból hat klub indulhat majd. Óceániának nincs garantált helye, a térségi Bajnokok Ligája győztesének a kínai bajnokkal kell selejtezőt játszania az indulásért.

A tervek szerint a 24-es mezőnyt nyolc háromcsapatos csoportra osztják, és az első helyezettek jutnak a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

Sajtóhírek szerint a torna várhatón egymilliárd dolláros bevételt jelent a FIFA-nak, Infantino az összeggel kapcsolatban kiemelte: a szervezet pont ennyit szándékozik a női futball fejlesztésére fordítani az elkövetkezendő négy évben.

A FIFA-nak jelentős bevétele lesz a tornából, de szeretném hangsúlyozni, hogy anyagi haszna már nem származik belőle, mert visszaforgatjuk az egész összeget a sportágba

- mondta Infantino.

Az idei és az utolsó, jövő évi, hétcsapatos tornának Katar a házigazdája. Az esemény presztízse az utóbbi években folyamatosan csökkent. Bő 10 éve még a dél-amerikai Libertadores-kupa győztese játszott egy meccset a BEK-, illetve BL-győztessel az Interkontinentális Kupáért, majd kitalálták a klub-vb-t decemberre, ami az európai csapatnak valójában csak nyűg volt. A klubok nem is rajonganak a további bővítésért.

A testület ülésén döntöttek arról, hogy a FIFA 2024-es kongresszusán szavaznak a 2030-as vb-rendezésről. Az eddig ismert pályázók között szerepel Kína, illetve Dél-Amerikából is intenzíven érdeklődtek egy közös rendezés iránt, miként Anglia is társulna Írországgal, Észak-Írországgal, Skóciával és Walesszel. A 2022-es vb-t Katarban, a 2026-ost pedig az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezik. (MTI/Index)

Rovatok