Index Vakbarát Hírportál

Egy bosnyák akadémia árazta be a magyar bajnokot

2019. október 24., csütörtök 08:37

A 19 éveseknek kiírt ifjúsági Bajnokok Ligájában a magyar bajnok MTK legyőzni sem tudta a bosnyák Zrinjski Mostart, így már az első fordulóban kiesett. A hazai 1-1 után idegenben 2-0-ra kikapott. Különösebb meglepetés nem történt, a milliárdokkal megtámogatott akadémiai rendszer legjobb képviselője újra megégett nemzetközi szinten.

A múlt héten közöltünk két táblázatot, a belga Double Pass által készített jelentésből. A belga és a német futballt korábban auditáló, és azonnal fejlődési pályára állító cég két siralmas adatra hívta fel a figyelmet, amiben nem volt változás az előző kilenc évben. Hiányzik az egyéni képzés, nincs stratégiai cél, ha esetleg van is, annak nyomon követése meglehetősen kezdetleges.

Ezek után természetesen nem meglepő, hogy a magyar csapatok alulteljesítenek a nemzetközi mezőnyben. Elég csak végigtekinteni ezen az eredménysoron, és már látjuk is mennyire. Amióta létrehozta az UEFA a ifiknek a BL-t, egyszer sem sikerült a harmadik fordulóig eljutni. Sőt, még a nevesincs csapatok ellen sem sikerült kétszer nyerni az elmúlt öt évben.

Az eddigi eredményeink:

Zárójelben azt tüntettük fel, hogy rögtön a következő körben a mieinket elbúcsúztató akadémiának is véget ért a sorozat. Vagyis nem egy kiemelkedő évfolyam tette helyre a magyar bajnokokat. 

Egy-egy komolyabb utánpótlás vereség után a magyar szakma megfelelően betanulta, ők a jövőre készítik fel a játékosokat, ez egy érési folyamat, az a fontos, hogy felnőtt korban hogyan teljesítenek a játékosok. Ha pedig már elfogynak az érvek akkor jön elő az, nagyon fontos, hogy jó emberek lesznek majd a futballistákból.

Pölöskei Gábor most így nyilatkozott: "fegyelmezett, taktikus játékot mutatott a Zrinjski. Megvoltak a helyzeteink, de nem éltünk velük. A második félidőben sok hibával, labdaeladással kezdtünk, ebből növelte ellenfelünk az előnyét. 

Megérdemelten jutott tovább a Mostar, nekünk pedig le kell vonni a tapasztalatokat ebből a tanulságos párharcból."

Rovatok