Index Vakbarát Hírportál

Itt a magyar kluboknak is elérhető európai futballkupa lebonyolítása

2019. október 31., csütörtök 16:31

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közzétette a 2021-ben induló harmadik számú kupasorozat, az Európa Konferencia Liga lebonyolítási rendjét. 

Az UEFA-weboldal szerint egyetlen csapat sem lesz automatikusan főtáblás, a selejtező bajnoki ágáról öt, a nem bajnoki ágáról 17 csapat, az Európa Liga kvalifikációjának playoffköréből pedig tíz vesztes érkezik. 

A részt vevő 32 csapat nyolc négyes csoportban szerepel majd, a győztesek bejutnak a nyolcaddöntőbe, míg a csoportmásodikok az Európa Ligából érkező csoportharmadikokkal vívnak rájátszást a legjobb 16 közé kerülésért.

Az Európa Konferencia Ligában 15 hét alatt 141 mérkőzést játszanak, a csütörtöki meccseket 18.45-kor és 21 órakor kezdik. Arról egyelőre nem közölt semmit az UEFA, hogy melyik ország hány klubot indíthat a sorozatban. (MTI)

Rovatok