Index Vakbarát Hírportál

Xhaka: Előtört belőlem minden

2019. november 1., péntek 11:39

Közleményben próbált békülni a klub szurkolóival Granit Xhaka, az Arsenal csapatkapitánya, aki vasárnap dühösen reagált, amikor lecserélték a Crystal Palace elleni mérkőzésen, a nézők pedig kifütyülték.

A 2-2-es meccs 61. percében hozták le a pályáról a svájci középpályást, aki kimutatott a fújoló szurkolóknak, eldobta a csapatkapitányi karszalagját és a mezét is. Xhaka a csütörtöki Instagram-posztjában először reagált a történtekre.

A BBC szerint azt írta, hogy a lecserélése körüli jelenetek mélyen megindították. „Szeretem ezt a csapatot, és mindig száz százalékot nyújtok a pályán és azon kívül is." Úgy érzi, hogy nem értik meg a szurkolók, és rendszeresen sértő megjegyzéseket kapott az elmúlt hetekben és hónapokban a meccsek alatt és a közösségi médiában is.

„Az emberek olyanokat mondtak, hogy: Eltörjük a lábad; Dögöljön meg a feleséged; Legyen rákos a lányod." Mint írta, ezek felkavarták, és vasárnap előtört belőle minden, amikor újra az elutasítással szembesült a stadionban.

Engedte, hogy elrakadják az érzelmei, és olyan módon reagált, amivel tiszteletlenül viselkedett a szurkolókkal szemben. „Nem ez volt a célom, és sajnálom, ha az emberek ezt gondolják." Azt szeretné, hogy kölcsönös tisztelettel gondoljanak egymásra, és pozitív szellemben lépjenek tovább.

Az Arsenal vezetőedzője, Unai Emery azt kérte Xhakától, hogy kérjen bocsánatot az incidens után. Emery korábban megvédte már Xhakát, amikor az Aston Villa elleni mérkőzésen is kifütyülték a szurkolók. Laurent Koscielny távozása után szeptemberben csapatkapitánynak is kinevezte. Azt egyelőre nem erősítette meg, hogy a vasárnapi eset után is Xhaka marad-e a csapatkapitány.

Rovatok