A Puskás Aréna pénteki nyitómeccsén Uruguay az ellenfél, amelyik még nem verte meg soha Magyarországot: két döntetlen mellett egyszer a mieink nyertek. A Tatabányának viszont nem volt sok esélye Uruguayban.
2000. február tizenhetedikén Punta del Estében, Uruguay fővárosától 130 kilométerre fogadta a legjobb összeállításában kiálló hazai csapat a Tatabányát. A hazaiak 2-0-ra nyertek.
A magyar csapat akkoriban olyan korosodó válogatott játékosokat foglalkoztatott, mint Mészöly Géza vagy Arany László. A tatabányai kötődésű Szalma József és Vincze István légióséveik után tértek vissza régebbi sikereik helyszínére.
A kapuban Gelei Károly állt, aki úgy emlékezett vissza, hogy a helyiek nagyon komolyan vették az összecsapást, és úgy vezették fel, hogy az 1954-es világbajnoki elődöntő visszavágója következik. Azt az elődöntőt hosszabbításban nyerték 4:2-re a magyarok, így a címvédőt elbúcsúztatták.
„A meccs előtt Paraguayban 1-1-es egy színvonalas döntetlent játszottunk, ami még inkább feltüzelte Uruguayt, az akkor az Interben játszó Recoba volt az egyik csatár, ő lőtte az első gólt is.
Sok helyzetük nem volt az első félidőben, de könyörtelenek voltak. A Juventusszal BL-győztes Paolo Montero is ott volt a csapatban.
Együtt repültünk vissza Európába, jó kedélyű és kedves srácok voltak, és persze mozgékony, technikailag tökéletesen képzett futballisták. Kikaptunk, de öröm volt ellenük pályára lépni, öreg rókák voltunk már, de nagyon élveztük ezt a túrát, életem egyik legkedvesebb élménye volt a vereség ellenére is.”
A Tatabányát a meccs után Brazíliába is meghívták, de oda már nem tudtak elmenni, mert kezdődött a magyar bajnokság. Ez volt a kezdő
A meccset kihagyta az akkor játékosedző Kiprich József, aki a klímától megbetegedett, belázasodott, ezért Ferling Béla irányította a magyar csapatot.
És hogy miért épp a Bányász képviselte a magyar színeket?
Nem hivatalos FIFA-játéknapra már akkor is rendkívül nehéz volt nívós meccseket lekötni, mert a klubok gyakorta nem engedték el a játékosaikat. Ekkor egy ligaválogatott lett a célpont, a Tatabánya pedig ezt a szerepet betöltötte, mert néhány más klubból érkező játékossal megerősített volt a keretük.
Az uruguayi lapok úgy értékelték, hogy a magyar csapat a második félidőben háromszor-négyszer nagy védésre kényszerítette Munúa kapust szórványos ellentámadásaival. Az akkor 33 éves Vincze István például kapufát lőtt.
A Nemzeti Sport az El Observadort szemlézte, amelyik feltette a kérdést:
miért éppen a magyar csapattal kellett játszania az uruguayi válogatottnak?
Úgy látták, nem kellett volna a messzi Európából edzőpartnert meghívni, hiszen bármelyik első osztályú uruguayi klub jobban játszik.
Daniel Passarella, az uruguayi válogatott 10 hónapja kinevezett argentin szövetségi kapitánya azonban elégedett volt az edzőpartner kiválasztásával.
„Az első félidő teljes egészét mi uraltuk, hiszen még helyzete sem volt a magyar csapatnak. Mégis a második játékrészben mutatott teljesítményünknek örülök inkább, mert a támadólag fellépő magyarokat meg tudtuk fékezni.
A védőmunkából minden játékos kivette a részét, ami azt mutatja, hogy végre összeállt egy ütőképes csapat."
Uruguay akkor valamelyest hullámvölgyben volt, mert az 1998-as vb-re nem jutott ki, de 2002-ben már ott volt, igaz akkor már a világbajnok Passarella, hanem Victor Púa ült a kispadon.