A 2020-as Európa-bajnoki selejtezők egyetlen meglepetését Finnország szállította; a finneknek sikerült, ami a magyar válogatottnak nem, azaz egyenes ágon jutottak ki a jövő évi Eb-re. Csoportjukban másodikok lettek az olaszok mögött, alig veszítettek pontot közvetlen riválisaik ellen, hat meccsen gólt sem kaptak. Történelmi sikerről van szó, még soha nem szerepeltek nemzetközi tornán. Mi a finn csoda titka?
A finn válogatott számomra mindig a középszerűséget szimbolizálta: messze nem annyira rosszak, mint Málta vagy Andorra, ahhoz viszont nem elég jók, hogy reális esélyük legyen kijutni a világbajnokságra vagy az Európa-bajnokságra. Sosem jött össze nekik akkora bravúr, mint a lettek 2004-es vagy az albánok 2016-os Eb-szereplése. (De akár a magyarokat is említhetnénk itt.) Tipikusan az a csapat, amelyik a mindenkori selejtezőcsoport 3-4. helyén végez.
Sztárjátékosuk sem nagyon volt az elmúlt években, ez alatt olyan kaliberű játékosokra gondolok, akiknek a nevét nem csak a legelvetemültebb, Focivilágon nevelkedett fociőrültek ismerik. A legismertebb finn focista kétségkívül az Ajaxot és a Barcelonát is megjárt Jari Litmanen, de ő 2011-ben, 40 évesen visszavonult. Rajta kívül Sami Hyypiä, Mikael Forsell és a kapus Jussi Jääskeläinen neve lehet ismerős az átlagszurkolóknak, egyikük sem játszik már.
Ehhez képest Finnország pénteken Liechtenstein 3-0-s legyőzésével története során először kijutott az Európa-bajnokságra. Egyenes ágon, csoportmásodikként.
Eddig ez a selejtezősorozat legnagyobb meglepetése. Hogy ez mekkora siker a finneknek, jól mutatja, hogy legutóbb a 2008-as selejtezőkön volt esélyük hasonlóra: akkor 3 ponttal maradtak el a még kijutást érő helyen végző Portugáliától.
A magyar válogatottnak kedden nyernie kellett Wales ellen, hogy a finnekhez hasonlóan automatikusan ott lehessen a 2020-as Eb-n. Az eredményt tudjuk: a 2-0-s vereség azt jelenti, hogy Magyarország már csak a Nemzetek Ligája vigaszágán juthat ki. Ebben a cikkünkben írtunk arról, kik lehetnek az ellenfelek a playoffban. Bárkit is kapunk, bravúrra lesz szükség.
Hogyan sikerült annak a futballnemzetnek kiharcolni az Eb-részvételt, ahol nincsenek tao-milliárdok és közpénzből felturbózott klubcsapatok? Mi lehet a finnek titka?
A magyar futballvalósággal való összevetés azért is adja magát, mert lélekszámát tekintve egy feleakkora országról beszélünk, kevesebb igazolt focistával, ugyanakkor ha a FIFA-világranglistát és a klubcsapatok nemzetközi kupaszereplését nézzük, hasonlóan teljesít a két ország.
Míg a Ferencváros idén legalább az Európa Liga csoportköréig eljutott, az előző évi finn bajok HJK Helsinkinek ez nem jött össze, a nem túl acélos lett Riga FC ejtette ki. A másik három finn klubcsapat – Inter Turku, Rops Rovaniemi, Kups Kuopio – már nyár végére elbúcsúzott az európai kupaszereléstől, akárcsak a Debrecen, a Fehérvár és a Honvéd.
Válogatott szinten is van mihez viszonyítunk, mivel az elmúlt kilenc évben kifejezetten gyakran találkozott a magyar és a finn válogatott. Összesen 7-szer játszottak egymással, ez négy Eb-selejtezőt, két Nemzet Ligája-meccset és egy barátságos mérkőzést jelent. A mérleg: 4 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen a magyarok javára. Az NL-ben elszenvedett vereség lehet fájó magyar szempontból, de erről később.
A finnek Olaszországgal, Görögországgal, Bosznia-Hercegovinával, Örményországgal és Liechtensteinnel voltak egy csoportban az Eb-selejtezőn. A csoportgyőztes, 100 százalékos olaszoktól oda-vissza kikaptak, ez papírforma. Ezenfelül viszont egy kivételével (a bosnyákoktól kaptak ki 4-1-re) az összes meccsüket megnyerték a finnek, hazai pályán például csak az olaszok ellen vesztettek pontot. A hétfői zárófordulóban kikaptak ugyan a görögöktől, de az már nem befolyásolta a továbbjutásukat.
Első ránézésre könnyű csoportba került Finnország, valószínűleg a magyar válogatott is kibékült volna ezzel a sorsolással: a finnek csak egy második kalapos ellenfelet (Bosznia-Hercegovina) kaptak, míg nekünk kettő (Wales, Szlovákia) is jutott. A görögök sem számítanak verhetetlennek, nagyjából azonos szintet képviselnek a finnekkel, Liechtenstein pedig a kötelező három pont kategória.
Ez az elmélet, meg is kellett nyerni ezeket a meccseket. A finnek pedig végrehajtották a tervet. Hat pontot szereztek közvetlen riválisaiktól, nem hibáztak Liechtenstein ellen, és ami a végelszámolás szempontjából legalább ennyire fontos volt, egyedül ők tudták mindkétszer legyőzni Örményországot: a görögök és a bosnyákok is elhullajtottak 3-3 pontot Mhitarjanék ellen. Ha a magyar válogatottat nézzük, pont ez a kiegyensúlyozottság hiányzott. A walesi eredmény fényében végzetesnek bizonyult, hogy a szlovákok ellen egyetlen pontot sem sikerült szereznie Marco Rossi csapatának.
Nem lettek volna képesek ennyire stabil teljesítményre a finnek, ha nincs rendben a védekezésük. Összesen 10 gólt kaptak a selejtezőkön, ami soknak tűnik, de a bekapott gólok 80 százaléka három meccsen jött össze (olaszok elleni 0-2 és 1-2, illetve a bosnyákok elleni 1-4), a maradék hét selejtezőn mindössze két gólt engedtek az ellenfeleknek. Ez egyben azt is jelenti, hogy 6 meccsen egyáltalán nem kaptak gólt, a magyar válogatottnak ez csak kétszer (Azerbajdzsán és Wales ellen, mindkétszer 1-0 volt az eredmény) sikerült.
És minek köszönhetik a finnek a kedvező csoportbeosztást? Hát a jó Nemzetek Ligája-szereplésnek.
Megnyerték a C divíziós csoportjukat, amiben Magyarország is szerepelt, és emiatt a magyarokkal ellentétben nem a negyedik, hanem a harmadik kalapból várhatták az Eb-selejtezők sorsolását.
A kalapokat a Nemzetek Ligájában elért eredmények alapján számolta ki az UEFA. Magyarország a 31. helyen végzett, azaz pont kicsúszott a harmadik kalapból. Ha sikerült volna nyerni az észtek ellen tavaly októberben (3-3 lett), vagy szerencsésebben alakult volna a többi csoport, akkor máris jobb helyzetből vághatott volna neki a kvalifikációnak. Tegyük hozzá, ha a görögök nem kapnak ki Athénban az észtektől, akkor még ennyi esélyünk sem lenne az Eb-kvalifikációra.
Ahogy cikkünk elején írtuk, a finn válogatott nem bővelkedik a nemzetközileg is magasan jegyzett játékosokban. A jelenlegi keret nagy része a holland, dán, svéd és a norvég bajnokságban játszik, mindössze öten szerepelnek valamelyik topligában.
Egyikük azonban kiemelkedik a finn csapatból. Teemu Pukkiról van szó, aki ontja a gólokat a válogatottban: a 10 selejtezőn 10 gólt szerzett. A 28 éves, 180 centis csatár ezzel az egész selejtezősorozat harmadik legeredményesebb játékosa, csak Cristiano Ronaldo, Eran Zahavi (11-11 gól) és Harry Kane (12 gól) előzi meg a góllövőlistán. Neve a magyar szurkolóknak is ismerős lehet; még a Nemzetek Ligájában az ő góljával nyertek a finnek a válogatott ellen.
Pukki tavaly robbant be igazán, az angol másodosztályban 29 gólt szerzett a Norwich Cityben, ezzel nagyban hozzájárult a feljutáshoz. A Premier League-ben sem állt le a gólgyártással, 12 meccsen 6 gólja van.
Nem indult könnyen a finn pályafutása. Az új Litmanennek kikiáltott Pukkira 17 évesen csapott le a Sevilla. Nem sikerült hosszú életűre a spanyolországi karrier, 2010-ben visszatért hazájába, hogy újraépítse karrierjét. Ekkor figyelt fel rá a Schalke 04, de Raúl és az élete formájában játszó Klaas-Jan Huntelaar mögött nem sok szóhoz jutott, három év alatt mindössze 37 meccsen játszott. Ezután következett a Celtic, de ott sem váltotta meg a világot; nem ízlett neki a skót bajnokság darálása, és a játékrendszerben sem találta a helyét.
A Brøndby mégis látott fantáziát Pukkiban, és 2014-ben leigazolták. Elsősorban a hatékonysága győzte meg a dánokat; annak ellenére, hogy egyik korábbi csapatánál sem számított első számú csatárnak, nagyon jó játékperc/gól mutatóval rendelkezett. A dán csapatnál rengeteget fejlődött fizikálisan, ennek köszönhetően javult a védekezése, több labdát tudott szerezni. Ez a gólok számán is meglátszott: a Brøndbyben 130 meccsen 55 gólt lőtt. Érthető módon marasztalták szerződése lejártakor, de Pukki inkább a Norwichot választotta, a többit pedig már ismerjük.
Borítókép: Markku Ulander / Lehtikuva / AFP