Index Vakbarát Hírportál

Előkerült a 14 éves Xavi akadémiai felmérőlapja

2019. november 22., péntek 10:28

A Barcelona egyik szimbóluma lett az 1980-ban született Xavi, aki 11 évesen került a La Masiára, a klub utánpótlás-nevelő bázisára. 14 évesen már természetesen a legtehetségesebb játékosok között emlegették, elsősorban azért, mert mindig ott volt, ahol lennie kellett. Vagyis tökéletesen elsajátította a klub filozófiáját.

Egy most megjelent könyvben nyilvánosságra hozták, milyen szempontok szerint vizsgálták Xavi képességeit, de persze nemcsak az övét, hanem mindenki másét is. A Marca jelentette meg az alábbi lapot:

Egészen tanulságos, mert ez egy kordokumentum 1994-ből, amikor még elég sok klub nem emelte ilyen színvonalra a nyilvántartását, a megfigyelői hálózatát. Számítógépes adatbázis pedig még nem is volt.

Xaviról feljegyezték, javítani kell a mozgékonyságát, a sebességét, ezenkívül a bal lábát is. Érdekesség, hogy például a bedobását Guardioláéhoz hasonlították. Azt is megállapították, hogy a rugalmasságán még nagyon sokat kell dolgozni.

Csak reménykedhetünk, hogy a hazai akadémiákon most már van ilyen alapos felmérés, és nem csak a szemük alapján ítélkeznek a szakembereink. 

Xavi mindent megnyert a pályafutása alatt, BL-győztes lett a Barcelonával, Európa-, valamint világbajnok Spanyolországgal.

Rovatok